Dönci

A Pluto igazából Nemes András dalszerzői zenekara. Itt is igaz volt, hogy gyakorlatilag egy gitárra íródtak a dalok, aztán zenekarra hangolták őket. Ez volt az első olyan lemez, ahol ez nem hallatszott feltétlenül. Érdekes a sokszor történetmesélős szövegvilágú zenekar, akiknek egyik telitalálata például a Happy kínai büfé (csak kár, hogy a „k” hang nem hallható a „buszmegállók látszanak” sorban). De meg lehet említeni a Szilánk gitártémáját is, vagy a Dávid furcsa üzenetét, esetleg a Sosebánd kikacsintását („közel a refrén”). Nagyjából az összes számra igaz, hogy jól lehet rá bólogatni, lábat rázni, és közben valami érdekes történik a sorok között, ami sokszor nem más, mint a tingli-tangli dallamokat kontraszttal megrázó jelentés („meztelen, véres test, boldog üvöltés”, „szépen szétesik” stb.). Aki teheti, menjen el egy koncertjükre!

Ha csak egy számra van időd: Sosebánd

Lepa

Úgy kezdődik ez az album, mint valami egygitáros énekes-dalszerzői dolog, de hamar kiegészül a hangzás teljes zenekarrá. Aki nem ismeri, annak Szabó Benedek lelki/műfaji rokonaként írnám le a Plutót (volt amúgy „névrokonuk” is: a Pluto nevű magyar punkzenekar Berettyóújfaluról). Az album nem fog „hűha/wow-érzést” okozni a hallgatónál – ha az első számot, a Hé, kicsi patkányt végighallgatjuk, akkor már kb. tudjuk, mire számíthatunk a folytatásban: egyszerű alapokra épülő, összetéveszthetetlenül magyaros hangulatvilágú, kissé szövegcentrikus szórakoztató zenét – azt viszont meglehetősen kiegyensúlyozott színvonalon. Az átlagnál egy fokkal könnyedebb magyar alter kedvelőinek ajánlott.

Ha csak egy számra van időd: Happy kínai büfé