Dönci

Ez a gyakorlatilag kéttagú formáció kifejezetten jó átmenet nyújt ez a lemez a szintipop és parodisztikus alternatív között. A szövegek nagyrészt szándékosan nyálasak és szürreálisak, mégis kikacsintóak (lásd pl.: Meteor). Valószínűleg ilyen hangszerelés kell ahhoz, hogy senki ne vegye 100%-ig komolyan (meg persze ilyen albumcím sem árt). Néhol már-már visszanyúlunk a '70-es évek filmzenéiig (Diamond Dave), ha meg utánajárunk egy-két videónak, azok enyhén megzavaróak, hogy még inkább kontrasztot kapjon a történet. A Love Letter to Japan az egyik kedvencem, mert annyira valószerűtlen a hangszerelése és a szövege, hogy soha nem tudok elmenni mellette mosoly nélkül. A Polite Dance Song címe meg már önmagában mindent visz – a tapseffektek meg a bridge alatt („Would you please clap your hands?”) nagyon viccesek. Tempójában amúgy a közepet lövik be minden dallal, mégsem válik unalmassá az album, mert sok fricska és finomság van rajta arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag az összes rádióbarát sláger.

Ha csak egy számra van időd: Polite Dance Song

Lepa

Ez egy laza, könnyed alter-pop/szintipop album egy kellemesen selymes hangú énekesnővel. Mindig úgy éreztem, hogy a Love Letter to Japant már akkor ismertem, amikor először hallottam – vagy nem emlékszem, mikor hallottam először. Mindenesetre az az egyik legslágeresebb számuk – viszont azt hozzátenném, hogy nem mindig egyből másznak fülbe a dallamok, sokszor nem annyira egyértelműen harmonizálnak az alappal. Nincs azért semmiféle keretrombolás vagy korszakalkotás, inkább csak azt mondom, hogy sokat kreatívkodnak, és kihozzák ebből a stílusból, amit lehet. Mindamellett, hogy kitűnő háttérzeneként szolgálhat egy kávézóba, azért önmagáért is érdemes lehet néha meghallgatni, néhány szám kifejezetten jó hangulatra derít (pl. a You're a Cad vagy a Birthday), mások pedig, mint a címadó Ray Gun, csak simán elvarázsolnak.

Ha csak egy számra van időd: Love Letter to Japan