Lepa

Ha már elindultunk tegnap a szomorúbb zenék felől a pop irányába, akkor most még inkább popot hallunk: a Preatures egy kifejezetten könnyed, hallgatóbarát, ritmusos örömzene. Ráadásul jól meg van spékelve az album slágerekkel. A női ének néha szinte (a korai) Madonnát és a 80-as évek egyéb diszkódíváit idézi, a zenei alap pedig teljesen rádióbarát (de azért hangszeres, nem elekronikus, habár a szinti szerepe jelentős). Ez tipikusan olyan zene, ami nagyon sok szituációban működik: kocsiba is jó, klubkoncerten vagy fesztiválon is tudnám élvezni, háttérzenének is megfelel. Talán még elalváshoz is, bár ahhoz kicsit pörgős. Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, annak legyen ez a mai zenéje: 10 lightos sláger fél órában.

Ha csak egy számra van időd: Cruel

Dönci

Na, felavászkodtak az ausztrálok is a listára. Méghozzá micsoda electro indie muzsikával! :) Ha hozzávesszük, hogy debütáló lemez, akkor meg különösen erősnek hat. Mindegyik dalban van valami kis sejtelmes és – a női hangszín miatt – erotikus is. Igazából minden működőképes: jó helyen riffelgetnek a gitárok, jókor jönnek a tapseffektek meg a csilingelések a szintiből, a hangzás pedig nagyon egységes. Ügyesen hasznosították a '80-as évek new wave mozgalmát, és sikerült ismét újszerűvé tenniük ezt a hangzásvilágot. Az első megtorpanás a Two Tone Melody, az sajnos eléggé unalmasra sikeredett, de talán azért, mert az a leginkább „szokványos” felépítésű dal. A csúcspont szerintem mindenképp a Cruel. Viszont a Somebody's Talking sem okoz csalódást egyáltalán. Önszorgalomból pedig mindenki hallgasson még többet tőlük. (Főleg, hogy a cikk írásakor már megjelent egy második lemezük is.)

Ha csak egy számra van időd: Somebody's Talking