Dönci

Az alter country egyik úttörői Nashville városából származnak (honnan máshonnan?), ráadásul az énekes nevét úgy írják, mint az X-Men egyik karakterének polgári nevét (Nightcrawler = Árnyék), Kurt Wagner (csak „amerikaiul” ejtik). Az énekhang egyébként egészen érdekes: sokszor rekedt és andalító (The Old Gold Shoe, Nashville Parent), máskor vékony és nyávogó (Grumpus, What Else Could It Be?). Ezek miatt nagyon nehéz odafigyelni a szövegekre, pedig érdemes (akár rájuk keresni is), mert vannak eléggé jók és kellőképpen viccesek is. Általában jellemző, hogy telt a hangzás, és sok a hangszer, pedig első hallásra egészen egyszerű daloknak tűnnek. De szépen komponált vonósok és fúvósok egészítik ki az általában egy hangszerre írt dalokat. Valahol az összes dal a country, a soul, a klasszikus zene, a blues és a light jazz között ingadozik, és kellőképpen megfoghatatlan stílust képvisel. Tempójában is nagyjából egységes, bár érthetetlenül az album egyetlen gyors dala zárja a lemezt. Valószínűleg buligyilkos album egyébként, szóval inkább csendesebb délutánokra javaslom.

Ha csak egy számra van időd: talán a fenti írtak a leginkább a The Distance from Her to There-ben jönnek elő.

Lepa

Ma pedig egy olyan albumot hallgatunk, ami se nem túl szomorú, se nem túl vidám, inkább csak olyan merengős. Kicsit háttérzene-íze van egyébként a Lambchop ezen nagylemezének, de a jó értelemben, ugyanis a „sima” alternatív rockból a country és a jazz felé történő kikacsintások mind csak lazábbá, komolytalanabbá teszik a hangulatot. A szövegek meg, ahol értem, elég viccesek, de erre már a számcímekből is rájöhetünk. Olyan zene ez, amire annyira nem volnék kíváncsi koncerten, viszont hosszú autóutakon szinte akármeddig el tudnám hallgatni.

Ha csak egy számra van időd: Up With People