Dönci

Az Against Me! is helyet kapott a listán. És nem is véletlenül. Ezt a rekedtes énekhangot és hanyag énekstílust nagyon könnyű megszeretni, mert mindig meglepetést okoz. Ez a lemez egyértelmű kocsmapunk (számomra), van benne valami ír lendület. Tökéletesen el tudnám képzelni mondjuk egy Guy Ritchie-film kocsmai verekedős jelenete alatt bármelyik felvételt (na jó, a Sink, Florida, Sink és a Cavalier Eternal kivételével). A dalcímek pedig különösképp viccesek, például a félidőben elhangzó instrumentális A Brief Yet Triumphant Intermission vagy akár a You Look Like I Need a Drink. A szövegek is ennek megfelelően ironikusak és cinikusak sok esetben. A maga 25 percével egyébként mély nyomot hagy a hallgatóban, és legszívesebben újra is kezdené az ember (és ha van rá idő, érdemes is).

Ha csak egy számra van időd: Cliché Guevara

Lepa

Az Against Me! egyik korai albuma ez, még abból az időből, amikor nagyon vad énekkel társított, de csak minimális torzítást használó (néha pedig akusztikus) gitárra nyomták az egyszerű, célratörő, társadalomkritikus kétperceseket. Véget is ér 25 perc alatt. Ennek a zenének (a tágabb értelemben vett punkon belüli kategorizálásától inkább eltekintek, mert a folktól az akusztikusig van itt mindenféle hatás) a fő erénye az az elementáris erő és dinamika, amivel pótolják a bonyolult hangszeres tudást és a tökéletes hangzás hiányát. A keverés ugyanis eléggé garázsos, szinte lo-fi, de legalább ezzel is kiemelkedik a kiadó és az amerikai punk színtér kínálatából. Azóta a zenekar készített indie-sebb (New Wave) és rockosabb albumot is (Shape Shift With Me), de lesz is még szó a bandáról, szóval ne rohanjunk ennyire előre. Legyen elég annyi, hogy érdemes az egyszerű, de szeretnivalóan őszinte kezdeteikkel is megismerkedni.

Ha csak egy számra van időd: Turn Those Clapping Hands into Angry Balled Fists