Lepa

A „Mániákus utcai prédikátorok” egy elég jó zenekarnév, de nem ezért szerepelnek itt a srácok. Érdekes banda, egyrészt képes fülbemászó slágereket gyártani, másrészt nirvanás depressziót is sugározni, néha mindezt akár egy számon belül is. Alapjában véve náluk is elmondható, hogy szerencsére nem túl egyértelműek a dallamaik, a popos refrének mellett mindig befigyel pár furcsa megoldás dallamilag vagy akár hangzásban. Egy energikus, de nem túlságosan keménykedő rockbanda érett albuma ez, ahol jól megfér egymás mellett az Australia stadionokba való monumentalitása és slágeressége, a Small Black Flowers líraisága és a Removables dühös, sötét hangulata. Talán az A Design for Life című szám ötvözi legjobban ezeket az erényeket, szóval ismerkedésre én azt ajánlanám.

Ha csak egy számra van időd: A Design for Life

Dönci

Ismét egy új ország kap szerepet az 500-as listát alkotók térképén: Wales. Valószínűleg a legismertebb walesi (rock)zenekarról van szó, akik sok mindennel megküzdöttek (pl. az eredeti szövegíró-gitárosuk '95-ben eltűnt, és a hallgatás napjáig sem került elő (2008-ban halottá nyilvánították). Ez az utolsó olyan lemez, amelynek a készítésében még aktívan részt vett Richard James "Richey" Edwards. Így pláne súlyos a lemezcím. Egyébként jobbnál jobb slágerek sorakoznak itt (A Design for Life, Kevin Carter, Everything Must Go, No Surface All Feeling), és bár szokás a The Holy Bible című albumukat isteníteni (pun intended), azért itt lényegesen továbbléptek zeneileg. Az pedig, hogy ez finomodással járt (pl.: Small Black Flowers That Grow in the Sky), szerintem csak előnyére vállt a zenekarnak. Viszont szerencsére nem csak a slágerek kiemelkedők, elég a The Girl Who Wanted to Be God lendületére figyelünk, vagy az Australia nyitányát hallgatjuk. Takarításhoz, autózáshoz és koncerten hallgatáshoz biztosan megfelelő élményt nyújt.

Ha csak egy számra van időd: Everything Must Go