Lepa

Akár hiszed, kedves olvasó, akár nem, én Sub Bass Monstert a befutása előtt láttam fellépni a Szeged-rókusi McDrive nyitóbuliján, kb. 3 számot adott elő, eléggé bejött (kivéve Az alvilágnak nincs romantikája, annak már akkor is vállalhatatlanul gagyinak tartottam a refrénjét); vicces arc volt, szimpatikus volt. Aztán pár hét múlva elkezdték tolni a zenetévék és -rádiók a Nincs nő, nincs sírást meg a 4 ütemet, és nem volt megállás. Azóta nem igazán követtem a pályafutását, de nekem akkoriban sokkal szimpibb volt, mint a műfajbeli kortársai. Az a jó benne, hogy nem tolja túl a vagánykodást meg gettós/gengszteres tematikát, egyszerűen magát adja – és persze királyak a rímek, jók a fordulatok a szövegben, ami a hiphopban alapvető követelmény (kellene, hogy legyen). Kevés magyar fiatal van szerintem, aki már tudott magáról 99-ben, de ne ismerné a Gyulafirátótot, a 4 ütemet, a Nincs nőt. Ők sürgősen pótolják – idősebb és még fiatalabb olvasóink szintén. (Fun fact: állítólag a 4 ütemről anno valami autószerelők írtak SBM-nek egy köszönőlevelet, hogy végre az ő szakmájukról is szól egy dal.)

Ha csak egy számra van időd: 4 ütem

Dönci

Emlékszem, '99-ben három raplemez szólt nagyon nagyot Magyarországon: Ganxstától a Helldorádó, Dopemantől a Magyarország rémálma és ez. Szabi debütálóalbuma viszont azért volt talán különleges, mert a saját életéből merített, és nem akart keményebbnek látszani, mint aki. A rímei pedig kellőképpen kreatívak voltak ahhoz, hogy beigyák magukat sok mindenki fülébe. Ráadásul nem csak a slágerekkel, hanem a „töltelékek” is. Aztán a következő egy-két évben egy igazán jó élőzenés produkciót kerített az album köré (láttam kétszer is a Szigeten), úgy meg még tökösebben szóltak a számok. Mivel szerintem a slágereket mindenki ismeri, ezért ma nem olyat választok.

Ha csak egy számra van időd: Pörög a fekete lemez