Dönci

Listánkon (ahogy a való életben is) kevesebb koncertfelvétel szerepel, mint nem, de az ilyenek mindig új ízt adnak, és – ideális esetben – összefoglalják egy előadó adott korszakáig tartó munkásságát. Itt egy punkzenekar énekeséről van szó, aki énekes-dalszerzőnek álcázza magát. Az utcazenész életérzést átadó albumával és nyers, rekedtes énekhangjával igazi borongós, novemberi hangulatot varázsol bárki nappalijába (vagy lelkébe). A Do You Pray extra hangszerei könnyítenek ezen, bár szövegében az sem egyszerű. Szó van a lemezen az öregedésről és a nyugdíjba vonulásról (Congratulations, Joe), de akad itt szerelmi vallomás (Valentine) és a képmutatás elleni himnusz is (God Deciding). Borongósabb időjáráshoz vagy hosszabb autóutakhoz jó szívvel ajánlom.

Ha csak egy számra van időd: Valentine

Lepa

Chuck Ragan egyike azoknak az underground hátterű zenészeknek (fő zenekarával, a Hot Water Music-kal emo/post-hardcore-szerű dolgot játszanak), akik a kétezres években szólókarrierbe kezdtek, viszont sok társával ellentétben ő nemcsak lecsupaszította a zenéjét, hanem kifejezetten tradicionális countrysra/americanásra vette a figurát. Ami viszont megmaradt, az a hihetetlenül szuggesztív énekstílusa: úgy ordibál, mintha muszáj volna. Néha szinte azt lehetne hinni, hogy nem jó énekes, és rekedt ordibálása talán csak az énektudást hivatott pótolni, de nem így van: egyszerűen ő így tud érzést közvetíteni, és a kezdő Open Up and Wail biztosít minket arról, hogy átéléssel énekelt dalokból itt biztos nem lesz hiány. Amúgy érdemes tudni, hogy ez egy debütáló ÉS koncertalbum egyben, utána sokat finomodott hangszerelésben és dalszerzésben is Chuck bácsi. Akinek ez bejön, annak javaslom a későbbi albumait is, de ez az első, kicsit szárnypróbálgató anyaga szerintem tökéletesen visszaadja, hogy mit akart kihozni ebből a stílusból. Odafigyelős hallgatásra javallott, mert bár nem bonyolultak a számok, de át kell élni a koncert hangulatát.

Ha csak egy számra van időd: Open Up and Wail