Dönci

Visszatérő versenyzőnk a Bloc Party is, azonban ez az előzőnél régebbi produkciójuk. A nyitószám pedig egyből sokkal hangulatosabb és lendületesebb, mint bármelyik a Hymnsről. De összességében is sokkal inkább koncertalapanyag ez a lemez. Itt nem a mélyebb, érzelmesebb zeneiségre utaztak, hanem egy egészen kiváló new wave-en nevelkedett zenekar stílusújraértelmezését hozzák. A Waiting for the 7.18 gitárjai csodás üveghagokat (vagy miket) adnak ki. A refrének egyébként végig fogósak, és sok helyen (The Prayer) egészen ügyes jedihangokat effektelnek. Az éteri hangzás ezen a lemezen is jellemző, csak itt a tempó gyorsabb. Ha az előző album tetszett, ez biztosan fog, ha pedig az nem, ennek is érdemes esélyt adni (amennyiben bírtad a '80-as évek alter new wave zenéit), főleg a bátor elektronika miatt. Tendencia kezd lenni nálam, hogy a lemeznyitókat emelem ki sokszor, de most sem tudok mit tenni, ha szerintem az a legjobb, bár nagy versenyben volt a Sundayjel, ami meg a leginkább rádióbarát felvétel és az SRXT-vel, ami pedig egy gyönyörű zárlat. Most az döntött a nyitány mellett, hogy ez utóbbi kettő jobban emlékeztet az előző lemezre.

Ha csak egy számra van időd: Song for Clay (Disappear Here)

Lepa

Bár szegény Bloc Party sose tudta megismételni vagy legalábbis überelni a debütáló lemeze sikerét, nálunk már a második olyan lemeze szerepel, ami nem az első. Remélem, ez fülükbe jut, és megelégedettséggel tölti el őket. Más kérdés, hogy tényleg az a lemez volt az alap, de szerintem érdemes ismerni az egész életművüket, például ezt a csodás második stúdióalbumot. Tele van az első lemez energiáját és lendületét a későbbi anyagok kísérletezésével és erőteljesen elektronikus hangzásával kombináló nótákkal, ezek közül az egyik kiemelkedő a kicsit lassan beinduló Uniform, de például a Hunting for Witches és az I Still Remember is igazi sláger, utóbbi akár U2-nóta is lehetne – csak sokkal jobb, hehe. Főleg, hogy Kele Okereke énekhangja egyedülálló jelenség az indie színtéren. Az SRXT pedig szép és igazán grandiózus lezárása ennek az amúgy is elég telt hangzású, ambiciózus lemeznek. Nagy hiba lenne csak pár számot meghallgatni róla, úgyhogy erre senkit se bátorítok.

Ha csak egy számra van időd: Uniform