Dönci

McCartney is elég kevés helyet kapott önmagában a Rolling Stone listáján ahhoz képest, hogy mekkora király. :) Egy 1982-ben kiadott lemezhez képest pedig ezt az albumot, meglepő módon hagyta hidegen a new wave vagy popzene irányzata. Valahogy a kettő között úszik el. A leginkább a Bowie-féle glames vonalat erősíti ez a lemez, de annak viszont túl pop és túlságosan akusztikus. Nehéz belőni a stílusát, viszont eléggé kellemes hallgatnivaló. A What's That You're Doing? az első, ami a Jacko és Prince által fémjelzett '80-as évekbeli popzenét követi. A leghatásosabb darab a Lennon emlékére írt Here Today, a legjobb viszont talán az azt követő Ballroom Dancing. A The Pound Is Sinking ma is működne, ha frissítené a devizákat benne. Az album legnagyobb hibája viszont egyértelműen a durván nyálas Ebony and Ivory a zárlatban (érdekes, hogy a legjobb és a legrosszabb dalban is Stevie Wonder a duettpartner). Stílusilag azonban a flamekótól (Dress Me up as a Robber) a coutryn át (Get It) a diszkóig (Ballroom Dancing) van minden. Szóval a változatos hangzás- és ütemvilágot kedvelő stíluskalandorok számára kötelező lemez.

Ha csak egy számra van időd: Ballroom Dancing

Lepa

A Tug of War kötélhúzást jelent angolul, tehát nincs köze a háborúhoz (ezt sokáig én se tudtam, csak azért írom le). Az album ennek megfelelően kötélhúzás hangjaival kezdődik, majd belecsap a címadó számba, amely egy szép ballada a legjobbak közül. Megvan benne mindent, amit McCartneyban szerethetünk, főleg a csodálatos dallamvezetés és az igényes hangszerelés – még fúvósok is megtámogatják. Szóval erős a kezdés, de utána sincs oka a szégyenkezésre Paul bácsinak. A kiemelkedő pontok a rendkívül dallamos és jól táncolható Take It Away; az egyszerű, akusztikus gitárra írodott (de azért visszafogottan meghangszerelt) Here Today, amely egy John Lennon emlékére íródott, megható búcsúdal; és személyes kedvencem, a gyönyörű refrénű Wanderlust. A legtöbben azonban talán a záró dalt, a Stevie Wonderrel közösen előadott Ebony and Ivoryt ismerik (később a Roy és Ádám írt rá magyar szöveget ugyebár), én viszont azt túlzottan mézesmázosnak tartom (ettől sajnos még szokott menni a fejemben a dallama). Szóval van egy-két botlás, de így is ott van a helye a McCartney munkásságát kedvelők gyűjteményében.

Ha csak egy számra van időd: Wanderlust