Lepa

Ismét egy olyan album szerepel, amely talán nem mindenkinél teljesíti a „nagylemez” kritériumait, de nálunk épp átcsúszott, és ezzel el is vitte „a legtöbb írásjel egy albumcímen belül” különdíját. A BTMI!-ról elég sokat tudnék mesélni, elég legyen annyi, hogy az énekes-frontember-dalszerző Jeff Rosenstock agyából pattant ki, és körülötte kizárólag nem állandó tagok vannak/voltak. A zenekar a kezdetektől fogva feltöltötte ingyen albumait a netre (ez ma már nem nagy szó, de régen azért vitatott volt a dolog), csak „all ages”, azaz bármely korosztály által látogatható koncerteket ad (lásd: All Ages Shows), nem árul pólót, de visz pólósablont a koncertre, ahol ingyen elkészítheted a sajátodat stb. Szóval elég punkok hozzáállásban is, nemcsak zeneileg. Merthogy alapvetően ez is punk, csak a skával és egyéb őrültségekkel (pl. nintendós szintivel) megtűzdelt, hamisítatlanul amerikai és 21. századi fajtából, lásd: The First Time I Met Sanawon. A szövegek nagyon-nagyon viccesek, a Slumlord a főbérlőnek való felmondásról, a Planning My Death a szép halál óhajáról szól, de mindegyik számnak van egy konkrét, jól körülhatárolható témája, amit alaposan és poénosan körbejár. Bő 20 percet ne sajnáljon rá senki, más zenekaroknak egyetlen számuk is hosszabb néha. Könnyed szórakozás zeneileg és szövegileg is, nem vált világot, de sok mosolyt fog a hallgató arcára csalni a maga teljesen házias-garázsos hangzása ellenére.

Ha csak egy számra van időd: Planning My Death

Dönci

Már a nyitányban egyből 3-4 stílus megjelenik, szóval nem a képzetlen, hanem a kidolgozott punkkal találkozunk. Sok mindenről szó esik a szövegekben, de leginkább azért kikacsintósnak mondanám az összeset. Az meg külön vicces, hogy a lemez közepén van egy 30 másodperces Big Ending című instrumentális prüntyögés. Mivel zeneileg a legváltozatosabbak az album kereteit alkotó darabok, ismét egy lemezkezdőt választok, akinek meg az bejön, folytassa a hallgatást bátran, mert megéri.

Ha csak egy számra van időd: You Still Believe in Me?