Lepa

Egy klasszikus nyolcvanas zenekar viszonylag kései, legalábbis már új évezredbeli albumával folytatjuk ma, és a kezdés gyakorlatilag Oasis is lehetne: nem annyira a szintipop, mint inkább gitárpop/britpop. A középtempó ellenére a második szám, a 60 Miles an Hour igazán sodró lendületű, táncolható sláger, és nagyon jók benne a gitártémák. A kicsit nyugisabb, de szintén csodás hangulatú, a Smashing Pumpkinst idéző (ami nem véletlen, hiszen Billy Corgan vendégszerepel benne) Turn My Wayt se hagynám ki senki helyében. A későbbiekben is dominálnak a gitárok, és egyszerűségük ellenére is nagyon fogósak a refrének, nem fárad el az album: a vége felé található Close Range is lehetne akár rádiósláger. Könnyed, dallamos szórakozás az egész album, én ezt is autózáshoz javasolnám (mint oly sok másik lemezt), mert némi elmélyülést igényel.

Ha csak egy számra van időd: 60 Miles an Hour

Dönci

A New Order a Joy Division utódjaként szintén legendás zenekarrá vált, akik a '80-as években szintipopban utaztak (főleg), viszont 2001-ben elemi erővel tértek vissza ezzel a zseniális, gitáralapú new wave albummal 8 év szünet után. Pont annyit őriztek meg a szintipopból, amennyit érdemes, és pont annyira turbózták fel az elektronikus hangzást, amennyire szükséges volt. Peter Hook basszusszólói az egész lemezen felejthetetlenek, Billy Corgan vokálja és gitárja a Turn My Wayben pedig kihagyhatatlan. Az egyetlen kritikai észrevétel az albummal kapcsolatban, hogy néhány dal kicsit hosszabb, mint kéne, ezért lemezszinten elveszik a figyelem (Slow Jam; Vicious Streak). Ugyanakkor aki szereti az indie, new wave vagy modern alternatív gitárzenét, az talál majd magának megfelelő dalt a lemezről.

Ha csak egy számra van időd: Turn My Way