Lepa

Az of Montreal hosszú (és jelenleg is tartó) karrierje során számos stílusba belekóstolt már, manapság éppen az elektorinkát kultiválják, de a ma tárgyalt album is már egy olyan korban született, amikor már túl voltak a legelborultabb elektronikus kalandozásaikon – ehhez képest egy elég hagyományos, gitáralapú pop-rock muzsikáról beszélhetünk. Azaz a Lousy With Sylvianbriar gyakorlatilag egy nosztalgikus visszatérés a korai of Montrealhoz. Könnyed album zeneileg, szövegileg pedig a szokásos Kevin Barnes-féle agymenések alkotják az esszenciáját. Hihetetlen, hogy ez a srác mennyire nem fogy ki amúgy az ihletből, rengeteg csodás dallamot és szöveget rakott már össze, és amennyire tudom, nagyjából egyedül alkotja a zenekar kreatív részét. Nagy bánatom, hogy nem sikerült megnézni a 2017-es budapesti koncertet, remélem, jönnek még errefelé, és akkor is legalább háromszor cserél ruhát a koncert alatt (ugyanis az szokott lenni, de lovon ülve is énekelt már, érdemes rákeresni a YouTube-on).

Ha csak egy számra van időd: Triumph of Disintegration

Dönci

Ismét egy georgiai zenekar az R.E.M. után, ismét egy több lemezzel a listán szereplő. Hogy mit jelent a lemezcím, bevallom, fogalmam sincs. De az biztos, hogy kellőképpen hippis (Obsidian Currents), kellőképpen pszichedelikus (Fugitive Air) és kellőképpen vagány dalok (Triumph of Disintegration) jönnek sorban. Néha egy-két ballada is belefér (Sirens of Your Toxic Spirit). Viszont a szövegek mindenhol eléggé sötétek, pl. a Colossusnál sokkolóbb dalszöveg kevés van. Vagyis tökéletesen ellenpontozza a vidámabb hangvételű zeneiség a szövegek fajsúlyát. Olyanoknak ajánlanám, akik szeretik a negatív szövegű dalokat, vagy akik nem szeretnek odafigyelni a szövegre zenehallgatáskor.

Ha csak egy számra van időd: Colossus