Dönci

Az Aerosmith 4 év szünet után jelentkezett új lemezzel, amikor a grunge uralta a zenetévéket. Ekkor egyrészt szerencséjük volt, hogy a torzított gitár a Nirvanának hála újra mainstream lett, másrészt viszont a kezdeti metalosabb (na jó, hard rockosabb) albumokhoz képest egy egészen modern hangzást hoztak. Jól megírt számok követik egymást. Joe Perry úgy gitározik, ahogy azóta is kevesen, Steven Tyler pedig ekkorra már kellően rekedt volt ahhoz, hogy mindenkinek feltűnjön a hangja, és ezer közül is felismerhető legyen. Ráadásul nagyon erős videókat hoztak ki. A korong előnye, hogy nemcsak a slágerek ütnek (amikből akad szép számmal), hanem a „töltelékek” is, például a címadó, a Flesh vagy a Gotta Love It. Azt kell mondanom, hogy a hard rock talán soha nem volt ennyire fülbemászó és fogyasztható, mint ezen az albumon (és persze lehet mondani a Crazy, Cryin' és Amazing című gigaslágerekre, hogy nyálasak, de szerintem csak túljátszottak, ha a lemez kontextusába helyezzük őket, teljesen jól megférnek a többiekkel). Aki nem szereti a gitáralapú muzsikát, annak szerintem jó belépő lehet, aki meg igen, annak kötelezővé tenném.

Ha csak egy számra van időd: Shut Up and Dance 

Lepa

Ez az album jelentős szerepet játszott korai tizenéves időszakomban, akkoriban ugyanis nagyon vagánynak számított (vagy én így gondoltam), és a sok diszkó- techno- és egyéb tánczene mellett üdítő színfolt volt az MTV kínálatában. Szóval hallgattam kazin is párszor, nemcsak a klipes számokat ismerem. Amúgy meg bármennyire is elcsépelt, agyonjátszott és – valljuk be – nyálas szám a Crazy vagy a Cryin’ (ráadásul tökre hasonlítanak), mégiscsak remekül megírt, hatalmas nagy világsláger mindkettő. Azért vannak itt egy fokkal tökösebb számok is: a kezdő Eat the Rich még sikeresen idézi vissza a 80-as évek hard rockját, a Livin’ on the Edge is erős. Ma már csak kora 90-es nosztalgiázásból hallgatnám ezt, mert miután berobbant a Nirvana, a Green Day és az évtized többi „csodazenekara”, a kiöregedett és hirtelen nagyon régimódinak tűnő Aerosmith-t sok más tinihez hasonlóan én is elraktam a képzeletbeli sufniba. Aki esetleg burokban született és élt, vagy túl fiatal, az hallgassa meg a Cryin’-t és/vagy a Crazyt, mostani kedvencnek azonban a Livin’ on the Edge-et választom.

Ha csak egy számra van időd: Livin’ on the Edge