Dönci

Ez meg hardcore cucc. Nem feltétlenül mondanám, hogy metal, mert ahhoz én punkosnak érzem, de a punkhoz túl metal. Ráadásul mindkettőtől eltér helyenként (az elektronika, a folk és a jazz is beszüremkedik). Szóval a cím félrevezető picit, de a lényeg, hogy nincs lacafaca, csak arcba vágós üvöltés vagy lágy éneklés, helyenként a húzós riffekel, helyenként lágy, akusztikus gitárokkal. Mindez akár egy számon belül. Mint a Skunk Anansie (na jó, náluk keményebb). Csak nincs női ének. Nem feltétlenül a tempót nyomják a srácok, hanem a sújtást. Aki szereti a Rage Against the Machine-t, a Skunk Anansie-t vagy a System of a Downt, nem fog csalódni ebben a lemezben, aki viszont nem, az csak a Tannhäuser / Derivè című szerzeménynek adjon egy esélyt. 

Ha csak egy számra van időd: Tannhäuser / Derivè

Lepa

Egy újabb olyan zenekarral ismerkedhetnek meg a kedves blogolvasók (hacsak nem ismerik már), amely egyesek szemében legendás és meghatározó, mások pedig nem is hallottak róla sose. A svéd Refused ezen az albumán leginkább (post-)hardcore-nak kategorizálható, bár sokszor a Rage Against the Machine-féle rap-metalra emlékeztető zenét játszik. Egy biztos: kőkemény alapokra kapjuk az effektekkel megtámogatott, sokszor ordibálásba hajló „éneket”, a tempó végig feszes, de nem az unalmas, „tupa-turupa” típusú hardcore-punk dobot nyomják, hanem egy nagyon változatos tempójú, leállásokkal tarkított ritmust. A számok között hallhatunk mindenféle szöveges és/vagy instrumentális bevágásokat, ezek alatt lehet pihenni, amúgy elég folytonos a zúzás, talán csak a The Deadly Rhythm lazább egy picit. Őrült rockbulikhoz, motorozáshoz meg extrém sportokhoz illő zene ez, de egy álmos reggelen is jól jöhet, ha ki akarjuk dörzsölni a csipát a lelki szemeinkből.

Ha csak egy számra van időd: New Noise