Lepa

A Lagwagon első olyan albuma ez, amelynek a címe értelmes magyarul is; de ha ide soroljuk az első albumot (Duh), ott is csak két pont hiányzik az u-ról, ráadásul mind a „düh”, mind a „hang” egész jó albumcím lenne magyarul is egy ilyen bandának. És ha már „hang”, ez a szó a 12 számból 9-ben fordul elő (megszámoltam), de mindig kicsit más jelentésben, szóval majdhogynem konceptalbumról van szó. Vannak visszatérő témái, leginkább a megváltozott világunk, amelyet az elidegenedés ural, és amelyben egy csomó dolog elavult, úgymint az együttérzés, a törődés stb. Szóval a punk gyökerek ellenére egy kicsit „ezek a mai fiatalok!” jellege van a szövegvilágnak, de mindez nagyon elgondolkodtatóan van előadva. Ezt a témát boncolgatja a lemez központi darabja, a bő 6 perces Obsolete Absolute is, amely legalább annyira metal, mint skatepunk. A hasonlóan dühös, riffelgetős Cog in the Machine és a (cigiről való leszokás nehézségeiről szóló, Joey Cape egyik akusztikus albumán is szereplő) Drag is megér pár hallgatást a zúzás és a párhuzamos, „maidenes” gitárszólók rajongóitól. Aki viszont könnyedebb zenéket szeret, annak most nehezen tudok ajánlani, mert elég sötét az alaphangulat. Talán a Burning Out in Style a leglightosabb, de a megboldogult Tony Sly emlékére íródott One More Song is könnyebben emészthető dallamilag. Aki előítéletes a punkokkal szemben, az viszont hallgassa végig az albumot: minden sztereotípiára (hangszeres tudás hiánya, monotonitás, elcsépelt szövegek) rácáfol, és nem is kicsit.

Ha csak egy számra van időd: Obsolete Absolute

Dönci

A Lagwagon nem utoljára szerepel a listánkon. Ja, spoiler alert. :D A hallgatás napjáig ez az utolsó sorlemezük, viszont megmutatták rajta mindazt, amiért korábban beléjük szeretett a rajongótábor, és az is, hogy képzelik el a punk jövőjét: a válasz, hogy kicsit metalosan egyébként. Kegyetlenül erős gitárok vannak itt, nem a loncsos zúzda, hanem a szokványosba ágyazott dallammenetet ízlésesen felrúgó értelemben (pl. Made of Broken Parts). A leginkább jellemző darab talán az Obsolete Absolute, amely önmagában egy egész estés történetet vonultat fel, de más a kedvencem, így azt szorgalmi feladatnak kiáltom ki. Aki szereti az igényes, lendületes punkot, az mindenképp adjon 38 percnyi esélyt a zenekarnak (főleg mert az utolsó szám a legslágeresebb).

Ha csak egy számra van időd: Burden of Proof és Reign (mert ez igazából egy szám)