Dönci

Az ötödik szólólemezére Ákos kicsit visszább vett a misztikus hangulatból, és inkább (gitár)poposabb vizekre evezett, a szövegek pedig megfoghatóbbá, közérthetőbbé váltak, kevesebb indiános-sámános motívum hatotta át. Érdekes, hogy a legjobban a címadó lóg le zeneileg a lemezről, mert a többinél az elektronika hatása nem olyan nyilvánvaló, vagy jobban el van rejtve. Illetve sokkal inkább az akusztikus hangszerek dominálnak: a Játsszuk el szólója például egy tökéletes flamenco, A világ legvégén pedig egy nagyzenekaros szexuális ballada. Bár bevallom, az elmúlt 10 évben nem nagyon követtem Ákos munkásságát, de 2008-ig biztosan a Végre volt a legjobb videója, az tökre ki van dolgozva, jó szívvel javaslom bárkinek, aki még nem látta. Az egyetlen, ami igazán negatívumként fogható fel, hogy többször (Szívsebész; Gyilkos ezüstgolyó; Szabadíts fel) túl sok refrént kapott egy szám, pedig kevesebb is elég lett volna. A Tudom, hogy merre járszban visszaköszön egy sampler, amelyet Ganxsta Zolee-ék is felhasználtak, az Akarod még? című dal pedig az Alien 3 egyik kulcsmondatát ismétli. Az Új világ pedig (állítólag) az akrosztichonjával a Szinetár Dórával való kapcsolatnak állít emléket. A teljes lemezt a rajongóknak ajánlom újrahallgatásra, a többieknek pedig szóljon a Végre klipestől.

Ha csak egy számra van időd: Végre

Lepa

Amit mindenképp érezni erről az albumról, az az, hogy eddigre Ákos már nagyrészt elbúcsúzott a kezdeti banzai-os (Depeche Mode-os) énjétől, és popzenei vizeken próbálta ki magát. Bár a dobgép és a szinti itt is dominál, de alapjában véve ez egyszerű, táncolható pop, és egy-két rövidebb szakasz (pl. Akarod még?) kivételével mellőzi a sötét (legalábbis darkos), újhullámos hatásokat. A szövegvilága viszont egyenes folytatása az addigi életműnek: sok az elvont kép / metafora / hasonlat, és nem mindig érzem benne a mondanivalót, főleg, hogy folyton a túlvilági /metafizikai jelenségek felé terelődik a téma (angyal, démon, ikon, talizmán, átok). Talán a Szabadíts fel az a szám, ahol a régi zenekar öröksége ideálisan vegyül a modernebb hangzással, és ott az ének is valahogy több beleélést mutat, mint máshol. A Gyilkos ezüstgolyó pedig az akusztikus kezdésével új érzéseket mozgat meg, az akár egy alternatív zenekar nótája is lehetne. Összességében kapunk pár kísérletezőbb, saját határokat feszegető művet, de a számok többsége egyértelműen Ákos meglévő táborának készült, nem új közönséget akar meghódítani.

Ha csak egy számra van időd: Szabadíts fel