Lepa

A Blur szerintem nagyon sokak számára egyet jelent a Song 2-val, hiszen az a leghíresebb, mondhatni mindenki által ismert számuk. Ezzel szemben a Parklife album már az első számtól kezdve igen meglepő lehet azok számára, akik csak azt ismerik tőlük: itt ugyanis a Cure, a Devo, a Stranglers és egyéb újhullámos bandák hatása jóval egyértelműbb – jóval kevésbé rockos a hangszerelés. Amúgy ha nem is a hagyományos értelemben, de ez a Girls and Boys is eléggé slágeres darab, és eléggé ismert is. A címadó hangulata is hasonló, csak talán kicsit még játékosabb, nem véletlenül az a leghallgatottabb dal az albumról. Viszont mindenkit arra bátorítanék, hogy a többi, kevésbé ismert számot is hallgassa meg: például a Bank Holiday is zseniális, és abban van egy jó nagy adag vadság is a lemez elejétől fogva kibontakozó humor és ritmusosság mellett. A This Is a Low gitárnyűvése megszégyeníti az Oasist (és a Stone Rosest), a Clover Over Dover pedig egy csipetnyi Madnesst is tartalmaz, szóval elmondható, hogy a Blur ezen az albumon kiválóan ötvözi a nyolcvanas, főleg brit hagyományokat, és kilencvenes köntösbe öltözteti őket. Esszenciális albumnak is szokták tartani, egy biztos: a brit zenének modern és egyedi esszenciáját adja.

Ha csak egy számra van időd: Girls and Boys

Dönci

Azt olvastam valahol, hogy ami a Nevermind volt Amerikában, az volt a Parklife az Egyesült Királyságban. Ez talán inkább a Definitely Maybe-re igaz az Oasistől, de kétségkívül nagy hatású, kultikus albumról van szó. Ráadásul kb. a Blur legnagyobb slágerével, a Girls and Boys-zal nyit. Iszonyat nagy király electro-popra gitározás megy itt, kérem szépen! Szerintem zeneileg legalább annyira összetett és vegyes ez az album, mint a London Calling volt: akad itt jó ízlésű sramli (The Debt Collector), alternatív rock (Parklife), funkys diszkó (London Loves) és vegytiszta pop is (Tracy Jacks). Viszont talán eggyel nehezebben befogadható, mint a London Calling volt, pedig mondjuk az End of a Century akár Beatles is lehetne, a To the End meg egyenesen olyan, mintha valami '70-es évekbeli film betétdala volna. Azoknak mindenképpen javaslom a teljes lemezt, akik szeretik a kísérleti hangzású albumokat, amelyek nem képviselenek behatárolható stílust. A többieknek meg a Jubilee-t javaslom, mert szerintem azt nem nézné ki senki a Blurből, aki csak a rádióból ismeri őket.

Ha csak egy számra van időd: Jubilee