Dönci

A Keane második lemezével ért fel talán a csúcsra. Az előző albumuk is erős volt, viszont itt sikerült továbbvinni a depresszív hangulatot, és a szövegek is eggyel kifinomultabbak lettek. Ráadásul sokkal teltebb hangzást értek el anélkül, hogy a trióformációt bővítették volna. Az meg főleg durva, hogy 7 kislemezt is kihoztak erről a korongról. A lemez legnagyobb hibája talán, hogy ritkán mozdul el a középtempótól a gyors irányába, viszont ezzel hangulati egységességet is biztosít. Ezért ma egy jellemző, bár nem túl gyors darabot választok, viszont aki bírja a kissé nyávogós éneket és a zongorára hangolt dalokat, ne álljon meg egy számnál.

Ha csak egy számra van időd: Broken Toy

Lepa

Ennek a zenekarnak már hallhattuk az első albumát is a listán, most pedig a második következik. Azaz a szerkesztőség szerint fejlődtek. Egyébként a debütáló lemez se volt egy éretlen vagy egysíkú anyag, de ez kifejezetten érett. Én külön szeretem, ha egy számnak úgy van slágeres fílingje, hogy közben egyáltalán nem sablonos a dallama, ilyen például az Is It Any Wonder. Néhol egyébként nem is áll messze az album a tegnap hallgatott Blurtől: le se tagadhatná a zenekar, hogy szintén brit – viszont sokkal inkább az elmélázós, művészibb, rédióhedes-koldpléjes verzióból. A Hamburg Song balladája is jól jön a lemez közepén, egy szinte teljesen szintire és zongorára épülő, lassú és érzelmes dal, ami nagyon jól operál az énekhang magasságbeli ugrásaival (ez utóbbi amúgy elég sok számukra jellemző). A Broken Toy mágikus elvontsága is sokaknak tetszhet, az se zavaró, hogy elég hosszúra sikeredett. Lassabb, merengős időszakokra ajánlott igényes gitárzene, de néhol háttérzenei jelleget mutathat a visszafogott tempó miatt.

Ha csak egy számra van időd: Hamburg Song