Lepa

A Franz Ferdinand első albuma gyakorlatilag egy slágerparádé, a garázsos, táncolható britpop mintaképe. Az első szám refrénje („Mindig jobb szabadságon lenni (…) ezért csak akkor dolgozunk, ha szükségünk van a pénzre”) pedig a maga egyszerűségében is zseniális. De bármelyik számot kiemelhetném, a Tell Her Tonight new wave-es versszaka és bitliszes refrjénje legalább annyira működik, mint a mindent vivő sláger, a Take Me Out zsigerekig hatoló üteme. Láttam élőben a zenekart a Szigeten (2006-ban, ha jól emlékszem), ott is bejött a dolog. Azt hiszem, lassan ideje utánanéznem az idei, legújabb albumuknak is, mert valahogy a második nagylemez után elvesztettem a fonalat, pedig nagyon tehetséges banda ez. Másba nem tudok belekötni, csak a fantáziátlan albumborítóba – de ez is azt mutatja, hogy a külsőségek alapján nem szabad ítélni.

Ha csak egy számra van időd: Jacqueline

Dönci

Emlékszem, 2004 és 2005 egyik legnagyobb alterslágerét produkálta a zenekar a Take Me Out című felvétellel. Még a kommersz muzsikákat felvonultató Viva tévé listáján is sokáig szerepeltek. Ugyanakkor nem fordítottam rájuk sok figyelmet. Pedig még a Gilmore Girlsben is említi őket Richard. :D Amúgy egészen kiváló gitárzenét hoznak, és nem csak egyszámos előadókról beszélünk. Ők is (mint pl. a The Killers) visszanyúltak a '80-as évek post punkos, kicsit újhullámos vonalához, amibe némi glam vegyült, és kész is a tuti recept ahhoz, hogy mindenféle listákon és blogokon helyet kapjanak. Na jó, ha nem ilyen igényességgel és kellő ösztönösséggel csinálták volna, valószínűleg nálunk se lenne helyük. De szerencsére mindegyik dal kellőképpen slágeres, mégis megfogható, táncolható és jól kiabálható koncerteken. Aki nem akar elmélyedni, annak a Take Me Outot ajánlom, mert az egész napra beleül az ember fülébe, aki viszont kedvet kap, szánjon 38 percet az albumra, mert érdemes.

Ha csak egy számra van időd: Take Me Out