Dönci

Amikor valami fesztiválon (talán Glastonbury) az Oasis előtt lépett fel a Travis, és eljátszották a Writing to Rech You-t, Noel Gallagher csak annyit mondott Fran Healynek: „nice chords”. Nem véletlenül szerepel a „Radio keeps playing all the usual / What's a wonderwall anyway” sor a dalban. Mondhatjuk, hogy ez az album tette világsztárrá (Európasztárrá) a zenekart. Főleg a Why Does It Always Rain on Me?, ami amúgy közel sem a legjobb számuk. Egyébként egy teljesen koherens britpop lemezről van szó, ahol a skótok magasra tették a lécet, és inkább a pop részét ragadták meg a dolgoknak, viszont még nem Coldplay, már nem Oasis. Szóval azoknak javaslom, akik bírják nagyon a gitárzenéket. (Külön pluszpont a „There is no Design for Lif, / There's no Devil's Haircut on My Mind, / There is not a Wonderwall to cliemb or step around” sorokért, ahol 3 zenekart is megidéznek egy refrénben.)

Ha csak egy számra van időd: Driftwood

Lepa

Bár az albumkezdő szám a Wonderwall (és az ekkor még meg nem jelent Boulevard of Broken Dreams) akkordjaival nyit, sőt, utal is előbbire a szövegében, ha már kicsit lopja, azért hamar elrugaszkodik tőle, mondhatni továbbfejleszti. Ezután a zenekar megmutatja, hogyan kell lágy indie zenét csinálni, érzékeny énekkel és nem sablonos dallamokkal fűszerezve. A Coldplay és a Radiohead érzékenysége és az Oasis slágeressége köszön vissza folyton – hiába, ezek a britek tudnak valamit. Amúgy a „wonderwall” kifejezés visszajön a záró számban is, úgy látszik, nem tudnak leszállni a témáról – de legalább van keretes szerkezet. Talán a Driftwood az egyik csúcspontja az albumnak, de van itt más csúcsnóta is, például a (címéhez hűen gyönyörű hajlításokat és zenei fordulatokat tartalmazó) Turn és a Why Does It Always Rain on Me? Legalább ezt a három nótát ismerje meg mindenki, akinek csak egy számra van ideje, az is!

Ha csak egy számra van időd: Turn