Lepa

A tegnapihoz hasonlóan kicsit lassú, hátradőlős, elmélázós zenét hallgatunk, legalábbis az ilyen számok vannak túlsúlyban, a tempót sehol se viszik túlsúlyba. Ez is indie, és ez is a lágyabb fajtából, csak éppen Amerikából. A borító elvontsága is rávilágít, hogy vannak itt művészi ambíciók is, nem pedig kizárólag a szórakoztatóipar részének tartja magát a zenekar. Azért nem kell megijedni: a művésziesség nem megy át erőltetett művészkedésbe, jó arányban van a befogadhatóság és az egyediség (értsd: dallambeli vagy hangszerelésbeli eltérések a konvencióktól). Van egy hasonló zenekar, ami sajnos nem került fel a listánkra: a Weakerthans. Akinek ez tetszik, azt is hallgassa, aki meg azt ismeri, ezt is. Érdekes adalék: a bónusz trackek között (pl. Spotify-on) szerepel a CD „hátsó borítójának” (számlista, köszönetlista és stúdióinformációk) felolvasása. Ilyet se hallottam még (bár nem sűrűn fogom újrahallgatni).

Ha csak egy számra van időd: Talking Bird

Dönci

A Death Cab for Cutie is jobb sorsra, de legalábbis nagyobb ismertségre érdemes zenekar. Ben Gibbard hangja annyira szuggesztív és megkapó, hogy nehéz nem beleélni magunkat a zenébe, amikor hallgatjuk. És ez igaz például az I Will Possess Your Heart négy és fél perces intrójára is. Ez az alternatív zenekar sem a vidámságával vette meg a közönségét, hanem inkább a szép ívű, okosan megkomponált számaival, és a jó rímeket felsorakoztató, kreatív, történetmesélős szövegvilágával. És nem félnek a 2 perces és 8 perces daloktól sem: igazából azon kevés zenekar egyike ez, aki tudja, melyik szöveg, melyik motívum milyen dalhosszt igényel. Azoknak bátran ajánlom a teljes lemezt, akik nem vetik meg az igényes angol dalszövegeket és a gitáralapú altert.

Ha csak egy számra van időd: I Will Possess Your Heart