Dönci

2008-ban két nagy visszatérő zenekar volt az alternatív szcénában: a Portishead és a The Verve. Meggyőződésem egyébként, hogy 2008 két legjobb lemezét produkálták. A The Verve negyedik korongjával megmutatta mindazt, miért is alakulhatott ki akkora kultusz körülöttük: jó volt a hangzás, voltak slágerek (Love Is Noise; Rather Be; Valium Skies), úsztatott, merengős felvételek (Sit & Wonder; Columbo) és olyan hangszerelésbeli megoldások, amiket az elszállós, nem feltétlenül hallgatóbarát korszakát élő Radiohead is megirigyelhet (I See Houses). Nem mondom amúgy, hogy könnyed hallgatnivaló, mert viszonylag hosszú, sok instrumentális részt és sok szövegi ismétlődést tartalmaznak a dalok, de aki bírja a gitáron alapuló britpopot, az semmiképp se hagyja ki. Aki viszont ismerkedik a zenekarral, a Love Is Noise vagy a Rather Be című számokat hallgassa meg.

Ha csak egy számra van időd: Sit & Wonder

Lepa

A Verve gyakorlatilag egy pesszimistább, szomorkásabb Oasis. Legalábbis a nyitó Sit & Wonder, a Valium Skies vagy a Numbness alapján aboszolút rájuk illene ez a definíció, illetve az egész albumra jellemző hanyag, laza énekstílus miatt is. Előfordulnak persze vidámabb, egész táncolható nóták is, például rögtön a második dal, a Love Is Noise. Nekem ezek egy kicsit jobban bejönnek, mert a túlzott belassulás néhol kerülgeti vagy átlépi az unalomküszöbömet. Amikor viszont formában van a zenekar, akkor nagyon formában van. A hangzás pedig kellően 21. századi, de nem megy el a túltontúl kísérletező irányba, szépen hallatszanak a gitárok is. A britpop kedvelőinek mindenképp kötelező album ez is.

Ha csak egy számra van időd: Love Is Noise