Lepa

Térjünk vissza a punkhoz, azon belül is a keményebb, zúzós vonalhoz, azaz a dallamos hardcore-punkhoz. Egy vicces sztorival kezdeném: a Strike Anywhere énekese, Thomas Barnett egyszer azt nyilatkozta, a zenekar fotója azért nem látható a kiadványaikon, mert annyira csúnyák a tagok. Nem tudom, így van-e, de jó vicc. A zene viszont „szép”, legalábbis a maga műfajának minden szépségét magában hordozza: duzzadó energia, váltakozó ordítás és éneklés, magvas szövegek, ököllengetős refrének. Ez a zene igazán élőben üt (persze csak ha jó a hangzás), de felvételről is nagyon energetizáló hatása van. Érdekes módon egy 4 percnél is hosszabb (hűha!) nóta a kedvencem: a Sunset On 32nd Street ugyanis egy igazi himnusz. A zenekar amúgy hivatalosan még mindig létezik, de nagyon rég adtak ki bármit is. Remélem, lesz most már valami jó hír a házuk tájékáról.

Ha csak egy számra van időd: Sunset On 32nd Street

Dönci

Ismét nekifutunk egy lendületes, energikus punk lemeznek, ahol nyilvánvalóvá válik az első pillanattól, miért az a neve a zenekarnak, ami. Itt nincs kecmec, csak torokból üvöltve éneklés és vélemény-arcbavágás. Rendkívül társadalomkritikusak a szövegek ("I wish the good cops, if they exist, the very best"), és egyik szám sem szól semmi viccesnek nevezhetőről. Amit amúgy el lehet mondani 29 percben a rendszerek és az emberiség kritikájáról, azt a Strike Anywhere megtette 2001-ben. Elképesztő egyébként, hogy mennyire egységes szerkezetűek a számok. Zeneileg úgy épül fel a teljes lemez, mintha egy nagy kritikai gondolat megfogalmazása lenne. Azoknak ajánlom, akik eddig se menekültek el a blogról a punkolásoknál. :)

Ha csak egy számra van időd: Laughter in a Police Station