Lepa

A legrövidebb lemezkritika lehetne, ha annyit mondanék, hogy aki szereti a Smashing Pumpkinst, annak ez is tetszeni fog – hiszen itt is Billy Corgan az énekes-dalszerző-frontember, csak valamiért úgy gondolta, más zenekarnéven kéne folytatnia. De azért ne álljunk meg ennyinél: bár tényleg hamisítatlanul corganes az egész anyag, azért vannak apró különbségek, leginkább az, hogy hozzá képest szokatlanul lightos, néha már-már vidám a hangvétel. A dallamok könnyen befogadhatóak, és bár a gitárhangzás rendkívül telt, mint ahogy az életművében megszokhattuk, mégis elég poposak a nóták. Az Honestly, a Ride a Black Swan és az Endless Summer tökéletes betekintést nyújt az albumba, ugyanakkor szerintem elég kevesen ismerik ezt az előadót még a Pumpkinst nagyjából követők közül is, ezért ők most kapnak egy órányi ajándékot Billy bácsitól. Érdemes néha utánajárni kedvenc zenekaraink side projectjeinek is, ez a tanulság.

Ha csak egy számra van időd: Honestly

Dönci

Amikor Billy Corgan először feloszlatta a Smashing Pumpkinst, Jimmy Chamberlint megtartotta, és összehozták a Zwant, ami egy lemezt ért meg, mint a tegnapi Esclin Syndo. Ez gitárpop lett, igazi nyári slágerekkel (Lyric; Honestly; Yeah; Settle Down; El Sol). Ballada alig akad, de az Of a Broken Heart és a Heartsong azért ide sorolhatók (a szíves számok). Viszont a címadó (együtt a Jesus, I című felvétellel) feleleveníti a korai/korábbi elborult Smashing Pumpkins-számok hangulatát. De a maga 14 percével nem feltétlenül rádióbarát. Nagyon nehéz amúgy belekötni a dalok minőségébe, viszont a Smashing Pumkins kedvelői és elkötelezett hívei ne számítsanak arra, hogy ugyanazt kapják, mint korábban. Ez más, így az új együttesnév jogos (viszont nincs akkora stílusbeli ugrás, mint az Adore és a Mellon Collie... között például). Aki bírja Corgan nyekergő hangját, annak ez is jó eséllyel bejöhet.

Ha csak egy számra van időd: Ride a Black Swan