Dönci
Személyes véleményem szerint 2003 egyik legerősebb lemezét hozta össze a 3 albumot megélt brit zenekar. Ez is eléggé alternatív, de a kísérletező, elektronikusabb fajtából. Néhol szétfolyós és elszállós, néhol vad és kemény. Pont kiváló ötvözetben. Sőt, akár egy számon belül is váltogatják ezeket. A többszólamú énekekkel pedig kellőképpen megbolondítják az amúgy sem egyszerű dallamokat. Ráadásul az album végére még 5 percnyi ipari prüntyögés is odafért. Fun fact: a Blind Pilots klipjében Michael Fassbender szerepel. Az egy elég beteg videó amúgy, de a zene jó. A lemezt szintén azoknak ajánlom, akik bírják a kísérleti, nem vidám alternatívot.
Ha csak egy számra van időd: Talking to a Brick Wall
Lepa
A mai zenekar szakít a gitárok által nyújtott kényelmi zónával, és mindenféle indusztriális hangokkal meg effektekkel bolondítja meg az alapjában véve britpopra épülő zeneiségét. Ezekre legjobb példa talán a Talking to A Brick Wall és az Into My Arms, de (több másik számhoz hasonlóan) az Oasis és a Nirvana énekstílusának fura keverékét adó sláger, a Blind Pilots is jó esszenciáját adja a lemeznek. Kicsit elvont, kicsit szomorkás, de legalábbis merengős, néha pedig kifejezetten művészi – szóval elsősorban magányos délutánokra és estékre ajánlom a Radiohead (és a CTC) kedvelőinek.
Ha csak egy számra van időd: Blind Pilots
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.