Lepa

Meggyőződésem, hogy Frank Turnernek vannak jóval jobban sikerült albumai is (lesz róluk szó a fenti régiókban), de tény, hogy itt vált nyilvánvalóvá az áttérés az akusztikus folktrubadúr szerepéből a meghangszerelt, változatos popszámok és stadionhimnuszok előadójának szerepébe, aminek köszönhetően rájöhettünk, hogy jóval több van benne dalszerzőként, mint amire az első pár album alapján számítani lehetett. Ennek legjobb példája a Mittens, ami semmiben sem hasonlít a korai Frankre, viszont nagyon szép, érzelmes szövegű és fülbemászó ballada, az egyik kedvencem az albumról. Aki viszont nem ismeri Turner munkásságát, az a jóval tipikusabb Get Better vagy a The Next Storm c. számmal próbálkozzon. Előbbi egy igazi ars poetica, és a küzdésről, illetve a jobbá válásról szól; ez egy elég visszatérő téma a srácnál. És ha már az album címe pozitív dalokat sugall, akkor az egyik legpozitívabb kicsengésűt választom az „egyszámos lustáknak”. A szorgalmasoknak viszont ajánlom a deluxe verzió akusztikus bónuszait is, főleg a Mittenst, abban csodás beleéléssel énekel.

Ha csak egy számra van időd: The Opening Act of Spring

Dönci

Frank Turner (a hallgatás napjáig) utolsó előtti lemeze már elmozdult az addigi komfortzónából, és egyre távolodott a punktól és a kocsmapunktól, ami a korai lemezeken jobban előtérben volt, és nyitott a folk (The Opening Act of Spring; Love Forty Down), a country (The Angel Islington) és – valljuk be – a (brit)pop (The Next Storm; Mittens; Josephine; Glorious You) felé. Azért persze akadnak a szokásos lendületet hozó darabok is (Get Better; Out of Breath). Egyébként kevés jobb üzenet van annál, hogy „we can get better / because we're not dead yet” (talán csak az eggyel későbbi lemez „be more kind, my friend / try to be more kind”) sorai. Nagyon jó hangulata van végig a lemeznek, amit bármikor jól esik meghallgatni, ezért most nem is tennék kikötéseket.

Ha csak egy számra van időd: Get Better