Dönci

Ismét egy olyan lemez, amiről mindenki azt hitte, hogy az utolsó lesz, mert utána 10 éven át nem követte újabb. A '90-es években kezdett kísérletezési stádum lezárult Bowie-nál (nagyjából a '90-es évekkel együtt), és a Reality egy teljesen koherens alterrock lemez lett. Én azt mondanám, hogy az új évezred leginkább slágeres Bowie-lemeze ez, a Try Some, Buy some-mal még egy keringő is elfért rajta (és a hardcore rajongók talán ezért is szeretik kevésbé). Aki ismerkedik Bowie munkásságával, annak jó bevezető lehet, aki pedig az elmúl 20 évben kihagyta, miket művelt az úr, talán az is visszatalál hozzá.

Ha csak egy számra van időd: Never Get Old

Lepa

Bowie egy viszonylag késői (15 éves…) albumáról van szó, amiben leginkább a magabiztosság és a letisztultság a főszereplő. A folyamatosan változó és sokszor kísérletező művész itt olyan benyomást kelt, mint aki már nem keresi, hanem megtalálta a maga útját: a fura dallamok és érdekes hangszerelés ellenére nagyon átüt, hogy a szerzőjük végig tudta, mit akar majd hallani a felvételeken. Sokféle hatás keveredik, ezeket felsorolni is nehéz, de azért kiemelném, hogy a Try Some, Buy Some az eleje alapján akár McCartney-szerzemény is lehetne. Azoknak ajánlott az album, akik nemcsak a rögtön emészthető zenéket szeretik, mert azért kevés rajta az elsőre fülbemászó dallam; viszont Bowie felületes ismerőinek is ajánlom, mert egy más arcát ismerhetik meg, amely se a nagyon korai, se a nagyon kései életművére nem hasonlít.

Ha csak egy számra van időd: Days