Dönci

Ismét egy lendületes albumot hallunk, ami ismét lehetne Springsteen sajátja is. De nem, Brian Fallon és a Gaslight Anthem játszik igazi amerikai ihletésű rockot. Nem feltétlenül nevezném punknak, mert bár energikus, de inkább áll közelebb a hard rockhoz szerintem, mint a punkhoz. Szellemiségében legalábbis. Akinek van 34 szabad perce, bátran ajánlom a teljes korongot, mert nincs rajta olyan darab, ami ne lenne fogyasztható a torzított gitárok ellenére. A fátyolos énekhang pedig kellőképpen változatossá teszi a számokat. Az ismerkedők figyelmébe elsőre a Boxert vagy a The Spirit of Jazzt ajánlanám, mert a címadón kívül talán azok a leginkább slágeres dalok.

Ha csak egy számra van időd: Boxer

Lepa

A Gaslight Anthem az ezt megelőző, The ’59 Sound albummal futott be, és mindenki kíváncsian várta, mi lesz a folytatás. A folytatás pedig ez lett: semmi forradalmi változás a stílusban és a dallamvilágban, a legnagyobb slágerek (beleértve a címadót vagy a Stay Luckyt) ugyanúgy ütnek, viszont talán kicsit több a visszafogott tempójú szám. Ha lehet vádolni valamivel a zenekart, az az, hogy eléggé hasonlóak a számok első hallásra, viszont kárpótol minket Brian Fallon királyos énekhangja és az, hogy külön-külön mindegyik óriási nóta. Ezért most kivételesen azt javaslom az olvasónak, hogy válasszon ki találomra egy számot, és győződjön meg erről. Aztán ha meggyőződött, jöhet az összes többi szám – kicsi adagokban vagy akár együtt. (Fun fact: a The Diamond Church Street Choir c. számot hallottam egyszer az Árkádban vásárolva, és azt hittem, álmodok. Sose gondoltam volna, hogy ez a zenekar rádióba kerül, bár lehet, hogy csak playlist volt).

Ha csak egy számra van időd: The Diamond Church Street Choir