Lepa

A punktörténészek biztos megcáfolnak, de emlékeim szerint ez az első olyan album, amikor a kilencvenes évek népszerű punkzenekaraiból úgy döntött a frontember (rögtön kettő is), hogy próbát tesz az akusztikus hangszereléssel is. Ennek megfelelően nem teljesen új számokat, hanem két dal kivételével Lagwagon- és No Use for a Name-átdolgozásokat hallhatunk. Ami jó ebben a lemezben, hogy rögtön rájövünk, ezek a dalszerzők nagyon tudnak dallamokat írni, és egyáltalán nem csak a pörgős, zúzós alapok viszik el a hátukon a számokat – némelyik még jobb is így, mint az eredetije (főleg, hogy a korai számaik hangzása néha messze van a tökéletestől). Új értelmet nyer majdnem mindegyik szám, rossz nem is nagyon van köztük, ráadásul a gitár mellett azért van pár egyéb hangszer is, ami érdekessé teszi ezeket a verziókat. Nemcsak a zenekarok ismerőinek és rajongóinak ajánlott album, hanem mindenkinek, aki szereti az akusztikus zenét.

Ha csak egy számra van időd: Violins

Dönci

Visszatérő versenyzőink Tony és Joey mind a közös, mind a szólóprojektjeikkel, az anyazenekarokról nem is beszélve. Ezúttal is főleg az anyazenekarok dalai szólalnak meg „tábortüzes” hangszerelésben, ami jó kis tükröt tart feléjük. Mert ismét rájöhet az ember, hogy nem feltétlenül a hangszerelés miatt jó egy szám, hiszen működőképesek lecsupasztíva is. Érdekes azonban, hogy (talán az újdonság varázsa miatt) mindkét szerzőtől az új dalok tetszenek jobban a régebbi átdolgozásoknál (bár az On the Outside szólója majdnem mindent visz). Egyébként érdekes, hogy összességében Joey Cape dalai közelebb állnak a szívemhez, mint a No Use for a Name vagy Tony Sly egyéb munkái, ezért a B oldalt jobban élvezem, mégis szerintem a Stunt Double a legjobb szám ezen a korongon. Ettől függetlenül csendesebb délutánokra vagy kikapcsolódáshoz jó szívvel ajánlom a teljes korongot. Aki pedig kedveli az anyazenekarokat, annak pedig egyenesen kötelező az újraértelmezett felvételekbe belekóstolni.

Ha csak egy számra van időd: Stunt Double