Lepa

A korábban hallgatott (és korábbi megjelenésű) 12 Memories albumhoz képest ez egy kicsit életvidámabb, gyorsabb és könnyedebb dalcsokor. A „címadó” és néha kicsit lennonos J. Smith pedig különösképpen kiemelkedik a kórusos megoldásaival: ez a zenekar is egyre jobban eltávolodik a „sima” gitárzenéktől és a britpoptól, és amennyire lehet, próbálja a művészibb vonalat képviselni. Azért persze továbbra is jócskán előfodulnak a Radioheadet idéző, merengősebb dalok is, pl. a Broken Mirror, de ezek is nagyon jól össze vannak rakva, egy pillanatig se unalmasak, ha odafigyelünk, és nem a háttérben hallgatjuk őket (pl. a Last Words bendzsója is mennyire jó!). Sok albumra írtuk már, de én ezt is utazáshoz tudnám legjobban ajánlani (na nem olyan utazáshoz, hanem szó szerintihez).

Ha csak egy számra van időd: J. Smith

Dönci

A Travis karrierjében ez a lemez a mostohagyerek. Ritkán játszanak erről dalokat, és épp egy kiadóváltás utolsó terméke. Pedig nem ezt érdemli. Kicsit talán sötétebb a hangzás az eddigieknél, viszont eléggé jó értelemben slágeres mind. És szintén érdekes, hogy ami magyarul tök gáz lenne, az angolul eléggé működik szövegileg (Friends). De van itt kórusbetét (J. Smith), countrybendzsó (Last Words) és szomorú dobolás (Before You Were Young) is. Szóval, aki nem barátja a zenekarnak, az mindenképp adjon egy esélyt ennek az albumnak, mert lehet, hogy ez a kicsit gitárcentrikusabb, picit komorabb hangzás fekszik majd, aki pedig szereti a zenekart, hallgassa újra ezt a lemezt is, mert érdemes.

Ha csak egy számra van időd: Last Words