Lepa

A magyar alternatív színtér újabb jeles képviselőjének harmadik albumát vesszük ma górcső alá. Őket ugyebár sokan a Sárga zsiguli c. számmal ismerték meg, ami nagyon félrevezető ismerkedés lehetett nekik, ugyanis javarészt sokkal depresszívebb, de legalábbis negatívabb hangulatú számokat írnak. Ennek ellenére anno a SZIN-en (ahol először láttam őket) persze arra a dalra volt a legnagyobb az ugrálás. Azóta persze lett jóval több ismert számuk, sőt slágerük, erről az albumról például a Limonádét és a Lehetek én ist szokás ismerni. Akinek azonban tetszik az a két nóta, de nem ismeri jobban a zenekart, annak érdemes továbbmennie (ugyanis az első két trackről beszélünk): nem fog csalódni, a színvonal és a hangulat is hasonló marad, illetve kiemelném a szövegeket, amik tudnak egyszerre játékosak és költőiek lenni.

Ha csak egy számra van időd: Lehetek én is

Dönci

A Vad Fruttik harmadik lemezével elég nagy közönséget hódított meg. Itt kezdtek el erős mélabúba fordulni, ugyanakkor az első két lemezre jellemző slágeresség is megmaradt, ami főleg a keretdaloknál érhető tetten (Limonádé; Béke Presszó). Az elektronika meg már néhol kezdett egészen indusztriális magasságokat ölteni (Nem hiszek; Embergép; Városlakó). Szóval nagyon jó ízléssel nyúltak a különböző stílusokhoz. A Lehetek én is pedig talán a legtöbb emberhez eljutott Fruttik-szám valaha. Van itt a szövegekben Szabó Lőrinc-i kettősség (Bálban) és a The Cure legszebb/legdepresszívebb pillanatait idéző szerelmi vallomás (Üvegszilánkkal), és persze a mindenféle szerekkel való kísérletezés is helyet kap (Goa). Ugyanakkor szinte minden dal ugrálásra, táncolásra sarkall. Azoknak ajánlanám a teljes korongot, akik a magyar alterbe nem félnek belemászni. A többieknek meg a leginkább megosztó felvételt, a Nem hiszeket javaslom.

Ha csak egy számra van időd: Nem hiszek