Lepa

Aki velünk tart ezen az 500 albumos utazáson (is), az már ismeri Damien Rice-t, és nagyjából tudja is, hogy mire számíthat: érzelmes, lassú balladákra, lecsupaszított, akusztikus alapú hangszerelésre, egy hihetetlenül érzékeny, széles terjedelmű énekhangra. Valahogy mégis a teljes kidolgozottság érzése fog el bennünket hallgatás közben, ami nem csoda, hiszen egy híján az összes szám 5 perc fölött jár. A kis díszítések, hegedűk, ütősök és egyebek pont a helyükön vannak, de nem veszik át sose a főszerepet. „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” – énekelhetné Rice is, ehelyett leginkább párkapcsolatokról és emberi viszonyokról énekel. Illetve saját magáról, mint a The Greatest Bastard című dalban – én azt találom a legszebbnek, úgyhogy ajánlom mindenki figyelmébe.

Ha csak egy számra van időd: The Greatest Bastard

Dönci

Damien Rice korábban hallgatott 9 című lemezéhez képest ez egy későbbi alkotás. Itt már egyedül énekel végig a lemezen, Lisa Hannigan nincs már mellette, és aki meghallgatja az albumot, érezni fogja, hogy teljes mértékben szerzői darabról van szó. Korábban is igaz volt, hogy Damien elég sok érzelmet tud közvetíteni a hangjával, és hallatszik végig, hogy addig gyúrta ezeket a számokat, amíg olyanok nem lettek, amilyeneknek a fejében hallotta őket. Erre a legjobb példa az It Takes a Lot to Know a Man váltásai. Az is biztos, hogy Damien muzsikájához is hangulat kell, hiszen ő sem a vidám, partiképes számairól híres. Ez az album is búskomor lett amúgy. Aki szereti az énekes-dalszerzőket, nem fog csalódni, ha végighallgatja mind az 50 percet. De mindenki áldozzon 10-et az egyik legjobb számra a világon.

Ha csak egy számra van időd: It Takes a Lot to Know a Man