Dönci

Maradunk az énekes-dalszerzőknél. Ha tegnap azt írtam, nem túl partiképes az album, a mai még annyira sem. Tom McRae nem egyszerű figura, ha szomorúságról van szó. Szuggesztív hangjával eléggé a szívbe tud markolni, hiszen amennyire halk és visszafogott a hangszerelés, annyira ütősek a szövegek és depresszív a dallamvezetés. Igazából a teljes lemezt ugyanazoknak ajánlanám, akik a tegnapit szerették. Nehéz egyet választani a sok kiváló szerzemény közül, de a korong csúcsa talán az eggyel ezelőtti album címadó dala, a The Alphabet of Hurricanes, szóval mára is jut egy 8 perc fölötti felvétel az egyszámos hallgatóknak.

Ha csak egy számra van időd: The Alphabet of Hurricanes

Lepa

Ez az album annyira ismeretlen, hogy a blogcikk írásának időpontjában nem lehet megtalálni az Allmusic.com-on, és nincs róla Wikipédia-szócikk (bár McRae diszkográfiájában azért szerepel). Azonban bárki meghallgathatja a Spotify-on, és nem is fog csalódni, ha szereti az előadót: itt is jó nagy adag kesergést kapunk akusztikus, de szépen kidolgozott hangzású megszólalásban. A legnagyobb különlegessége a lemeznek talán az, hogy felkerült rá egy feldolgozás is, a Sloop John B., ami hangulatában eléggé lelóghatna, hiszen alapvetően egy vidám szám – viszont Tom bácsinak sikerült ráhúznia a saját stílusát, egy kicsit komolyítani rajta, és így máris beilleszkedik a sorba. A másik érdekes dolog, hogy van rajta egy The Alphabet of Hurricanes c. szám – ami viszont nincs rajta a The Alphabet of Hurricanes c. albumon. Az egyszámos olvasóinknak ezúttal egy lightosabb, nem is annyira szomorú nótát ajánlok a csokorból, akik viszont szeretik a búsongó dalokat, azok válasszák bármelyik másikat.

Ha csak egy számra van időd: Fuck You, Prometheus