Dönci

A Fruttiknál a negyedik lemezre elhagyódtak a pozitív gondolatok, és átadták magukat a mély, depresszív, kritikus, fájdalmas, mégis költői szövegvilágnak, zeneileg pedig olyan elektronikai hatások érték őket, amik nagyon jól belesimulnak a kellően karcos gitárok mellé. Néhol recsegős a basszuseffekt, néhol vonósokra hajaznak. Szóval olyan lett, hogy az ember mind a tíz ujját megnyalja (miután felvágta az ereit). Azt hiszem, az Indexen olvastam a Szemben a nappal című dalról, hogy „akárki akármit mond, ez egy Ákos-szám”. És valóban van hasonlóság. (De azt ne vegyük el Ákostól, hogy slágert írni tud.) Azoknak ajánlanám a teljes albumot, akik bírják az elektronikai kísérletezést, az alternatív gitárzenét, és szeretnek gondolkodni a dalszövegeken. A többiek pedig hallgassák meg a címadót.

Ha csak egy számra van időd: Darabokban

Lepa

A várpalotai zenekar egy tökéletesen megírt és megkomponált, szép hangzású albummal jelentkezett, és olyan értelemben nem találó a cím, hogy egyáltalán nem „darabos” a lemez: mind hangulatában egységes (azaz borongós), mind a megszólalásban. Bár az is tény, hogy vannak egészen zúzós (Másodpercek és decibelek) és egészen laza dalok: utóbbiak közül például a Szemben a nappal sok mindenkinek ismerős lehet a rádióból. Vannak viszont az én ízlésemnek az utóbbinál sokkal inkább fekvő nóták is, például rögtön a kezdő Darabokban (amiben külön meg kell említeni a biciklicsengő-hangokat) vagy a Válaszok nélkül. Az igazán jó albumok ismertetőjegye viszont az, hogy a végük felé is vannak kiemelkedő számok, márpedig itt ilyen a Kollázs. Hacsak nem irtózik valaki a magyar altertől, kóstoljon bele legalább a fent említettekbe.

Ha csak egy számra van időd: Válaszok nélkül