Lepa

Ez az ír zenekar is visszatérő név a listánkon. Tájékozott és jó memóriájú blogolvasóink biztosan úgy emlékeznek rá, mint egy sokoldalú, folkos beütésű alterrockot játszó bandára – és igazuk is van. De nemcsak a hegedű és az akusztikusabb hangszerelés miatt érdekes előadó: amúgy is sokszor egyediek a dalok szerkezetei, arról nem is beszélve, hogy micsoda érzelmi skálát bejárnak önmagukban és albumszinten is. Ehhez elég meghallgatni a címadónál kevésbé ismert és kisebb hallgatottságú, de szerintem csodás nótát a végéről, a Red Chordot. Nagyon szép íve van, igazi művészdarab – ideális bemutatása a zenekarnak.

Ha csak egy számra van időd: Red Chord

Dönci

A The Frames ismét szerepet kap nálunk egy 1995-ös albummal. Furcsa egyébként belegondolni, hogy amikor a szigetországban az Oasis, a Blur, a Radiohead meg a Suede sikert sikerre halmozott, Dublinban ez a banda tevékenykedett, és nem ültek fel a britpop divathullámának, hanem a folkkal vegyítették azt, amitől teljesen új ízt kaptak a számok. Többször említettük, hogy Glen Hansard hangja kifogástalan és tökéletes érzelmek közvetítésére. Ez viszont talán sosem volt annyira igaz, mint ezen a korongon. Elég csak az Angel at My Table-t meghallgatni, hogy ez bebizonyosodjon. A címadó meg talán a zenekar történetének legjobb dala (ahogy hallhattuk korábban a Set List című lemezen). Aki ott nem hallgatta meg, most megteheti, de az én választásom ma a Denouncedra esik.

Ha csak egy számra van időd: Denounced