Dönci

Tori Amos még szerepelni fog a listánkon párszor, de sosem érdemtelenül. Ha másért nem, a Give és a Lady in Blue című dalokért ezt a lemezt is érdemes végighallgatni. De persze ez csak a jéghegy csúcsa. Gyakorlatilag egy végig tökéletes utazáson veszünk részt a bő 70 percben. Van itt gyors, lassú, szép, hidegrázós, zongorás, gitáros, dobgépes, és mindenféle füleket gyönyörködtető darab. Nagyon nehéz elmagyarázni, mitől működik ez a lemez kerek egységként, hiszen az előző mondatom pont ezzel a kijelentéssel megy szembe, ugyanakkor ha valaki veszi az időt, és az elejétől a végéig meghallgatja a dalokat, rájön, hogy ez a sok hangulat- és stíílusvegyítés nem elvesz az egységből, hanem hozzátesz. És pont ezért nehéz egyet kiemelni, hiszen mindegyik pont ugyanannyira jellemzi a lemezt. Talán amúgy két olyan dal volt, ami videót is kapott, a Welcome to England és a Flavour, azonban szerintem mégsem ezek a legerősebb felvételek. Régi nagy kedvencem, a bónusz előtti, szépen építkező Lady in Blue lesz a választottam.

Ha csak egy számra van időd: Lady in Blue 

Lepa

Szokás szerint sejtelmes, fura dallamokkal és szép hajlításokkal bűvöl el bennünket Tori Amos ezen az érdekes című lemezén – ismét. Viszont azért vannak kicsit slágeresebb nóták ezúttal is (ugyanis szokása, hogy a rádiók vagy „nemrajongók” kedvéért – ki tudja? – mindig elrejt pár könnyedebb dalt az albumon). Ezek közé tartozik például a Welcome to England, ami egyszerre tud könnyen befogadható és mégis tipikusan amosos lenni, vagy a That Guy édesbús jazzpopja. De van itt rockolás is, amit akár a Skunk Anansie is megirigyelhetne (Strong Black Vine), szomorkás ballada (Ophelia) illetve szintipopos/újhullámos beütésű utazás (Abnormally Attracted to Sin). Bő egy óra az anyag, de aki szereti a zenét, annak ez nem időpocsékolás, hanem egy igazi kaland – szóval hajrá!

Ha csak egy számra van időd: Welcome to England