Dönci

Aki esetleg nem emlékezne a korábban hallgatottakra, és a név nem adna neki fogódzót a stílusról, annak segítségül leírom, hogy 14 dal belefért 36 percbe. Egy 20 évvel ezelőtti lemezt hallunk, viszont ez egyáltalán nem hallatszik a dalok minőségén. A punkos lendület adott, ami viszont meglepő, hogy elég igényes szólókkal társul (főleg a dalok rövidségéhez képest). A slágeres dalok itt sem maradnak el, például az Exhumation of Virginia Madison, az Asking for the World vagy a Mind of My Own dallama egészen rádióbarát (ha a szövege nem is). Az Ice Burn és az Ultimate Devotion viszont igazi, kőkemény koncertslágerek. Az egyszámosok midnenképp ezekből szemezgessenek, de persze 36 percet megéri a teljes korongra fordítani. 

Ha csak egy számra van időd: Mind of My Own

Lepa

A Strung Out mindig is kiemelkedett a dallamos/deszkás punkot játszó tömegből azzal, hogy hihetetlenül kidolgozottak a gitárrészek, gyakorlatilag nem telik el 4 sor valami riffelgetés nélkül, illetve vannak szólók is; a dob pedig annyira feszes, hogy annál feszesebb nem is lehetne. ’98-ban már kacsintgattak a metál felé, de azért nagyrészt beleférnek a dalok a skatepunk kategóriába, talán leszámítva a darálós Ice Burnt, a hardcore-os Reason to Believe-et és a depresszív szövegű, de amúgy végtelenül fülbemászó, szaggatott ritmusú Mind of My Ownt. Nekem viszont az albumot zeneileg jobban jellemző Exhumation of Virginia Madison és az Ultimate Devotion viszi a prímet. Illetve érdekes módon (ritka dolog ez!) az utolsó szám lett a legsikeresebb az albumról, a Matchbook. Egy nagyon fogós riffel kezdődik, és egy csomó különböző részből áll, van benne leállás meg hosszú levezetés is, így végül át is lépi a 4 perces küszöböt, aminek a többi nóta a közelébe se ér. A világ legjobb számai a szakítós számok, ez is közéjük tartozik.

Ha csak egy számra van időd: Matchbook