Lepa

Ez az élő album tökéletes összképet nyújt arról, hogy mit lehet szeretni a Muse-ban: ahogy minden jól sikerült koncertfelvétel, ez is igazi best ofként is felfogható, hiszen a hangminőség közelíti a stúdióalbumoktól megszokottat, minden tökéletesen hallatszik, és még a közönség ovációja (vagy együtténeklése, lásd: Time Is Running Out) is átjön. Nagy kedvencem az Invincible c. szám, de azt majd az adott albumnál is ki fogom emelni, így azoknak, akiknek valamiért nincs bő egy órájuk a koncert végighallgatására (előre is sajnálom őket), a másik olyan dalt ajánlom, amelynek minden másodperce aranyat ér: kidolgozott, slágeres, kellőképpen zúzós és művészi is egyben. De ez szinte az összes dalra elmondható.

Ha csak egy számra van időd: Butterflies and Hurricanes

Dönci

A Muse az a zenekar, akik valahonnan a nagyon alternatívból törtek fel a nagyon mainstreambe úgy, hogy igazából sosem volt érezhető az, hogy ne azt csinálnák, amit szeretnének. A népszerűségük ekkor is egy mérföldkőhöz érkezett, ugyanis az új, bővített Wembleyt ők nyitották meg. Amikor megkérdezték tőlük, mikor érezték, hogy népszerűek, akkor a dobos, Dom azt mondta, hogy akkor, amikor meghirdették az időpontot, majd fél óra múlva rájuk telefonáltak, hogy lehetne-e másnap még egy koncert a 70 000-es Wembleyben, mert elmentek a jegyek az elsőre. A népszerűségükön nyilván a Twilight is sokat lendített, de tény, hogy a Black Holes and Revelations lemezük elképesztően fogyaszthatóra és (nem utolsósorban) jóra sikerült, aminek a turnéjáról ez a felvétel is való. Zeneileg van itt sci-fi western (Knights of Cydonia), gitárdiszkó (Supermassive Black Hole), alterpop (Starlight), megalomán, (hangszer)váltásokkal teletűzdelt slágerek (New Born; Butterflies and Hurricanes), metalba hajló britpop (Hysteria; Stockholm Syndrome), csendes vallomás (Unintended) és alternatív elektronika is (Take a Bow). Szóval mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt, ugyanakkor nehéz egyet kiválasztani.

Ha csak egy számra van időd: Time Is Running Out