Lepa

Ez a lemez már csak a címadó Viva la Vida c. nóta miatt is kell, hogy szerepeljen minden idők legjobb lemezei között – konkrétan emlékszem, amikor először hallottam azt a számot a rádióban, és egyből beleszerettem, és azóta is tetszik, pedig valamennyire nyálas, ráadásul szétjátszotta minden lehetséges média. Hiába, aki olyan számot tud írni, aminek a netes hallgatottsága megelőzi a minden karácsonykor milliónyi letöltést begyűjtő All I Want for Christmas Is You-t, az be kell, hogy kerüljön a rock and roll halhatatlanjai közé. Persze a Coldplay és ez a lemez is sokkal több értéket tud felmutatni, mint a címadó szám: egyszerre slágeres és szomorkás, kemény és visszafogott, kidolgozott és egyszerű, a hangzás pedig tökéletesen telt. Talán lehetne több sodró vagy vidám nóta az albumon, de így is lenyűgöző hallgatási élmény.

Ha csak egy számra van időd: Viva la Vida

Dönci

Említettem már, hogy nem értek egyet az olyan kijelentésekkel, hogy XY előadó a szegény ember Z előadója, pedig a Coldplayt gyakran emlegetik a szegény ember U2-jának vagy Radioheadének. Pedig tökre más közönséget céloznak meg. És nem azért, mert mindenképp a popszakma érdekli őket, egyszerűen más zeneiség foglalkoztatja az előadókat. Ha elfelejtjük, hogy van egy gigasláger a lemezen, ami igen csak tartalmazza Joe Satriani If I Could Fly című szerzeményének dallamát, és vesszük a fáradságot, hogy végighallgassuk a korongot, rájövünk, hogy a fülbemászó dalok egészen kísérleti hangszereléssel bírnak sokszor. Az elektronikát vegyítik a klasszikus hangszerekkel, a szövegek pedig sokszor a búskomorságból keresnek kiutat, ellenpontozva a szomorúra hangolt dallamvilágot. Ráadásul jó váltások is vannak, pl. a 42 vagy a Lovers in Japan című felvételekben. Igényes alterpop lemez ez, szóval mindenkinek jó hallgatást hozzá.

Ha csak egy számra van időd: Lovers in Japan/Reign of Love