Lepa

A cikk írásának időpontjáig ez a legújabb Placebo-stúdióalbum, és emlékeim szerint csak pár éve jött ki – de nem, már 6 éve! Mindenesetre nekem nagy előrelépés volt a megelőző albumokhoz képest, főleg szövegek szintjén. A mindig sok ismétlésre és elvontságra hajlamos zenekar végre elkezdett kísérletezni a konkrét mondanivalójú szövegekkel, például a Too Many Friends is ilyen, és nagyon telitalálat lett (a közösségi média fals közösségi élményéről meg a „barátság” fogalmának relativizálódásáról szól nagyon találóan). Zeneileg nem változott sokat a zenekar, például Scene of the Crime zongorafutama kísértetiesen emlékeztet engem a The Bitter Endére, de attól még zseniális. Illetve tegyük hozzá, hogy nagyon slágeres és fülbemászó lett egy csomó dal, tehát mindenképpen a korai albumokhoz hasonlítható és nagyon egységesen magas a színvonal.

Ha csak egy számra van időd: Too Many Friends

Dönci

Hűséges olvasóink tisztában vannak azzal, hogy úgy szeretjük a Placebót, mintha muszáj volna. Ez a korong pedig szintén jó összefoglalója annak, miért. Brian Molko énekhangja ezer közül felismerhető, a zeneileg pedig tökéletesen befogadható, mégsem sablonos (annak ellenére sem, hogy a verze-refrén-verze-refrén iránymutatásából ritkán lépnek ki). A címadó máris egy csodálatos és pozitív szerzemény, amelyet jó együtt üvölteni. A Scene of a Crime tapsa felejthetetlen, a Too Many Friends pedig korunk balladája arról, mennyi mindent nem élünk meg, mert a képernyő előtt ülünk. A Hold on to Me úgy csodálatos, hogy igazából rengeteg hasonló szám van a világon, mégis valamiért különleges. Az A Million Little Pieces hipnotikus „understand”-jei pedig beleégnek mindenki tudatába. A két legnagyobb kedvencem viszont a megcsalatottság szenvedését megéneklő Exit Wounds (ezt volt szerencsém élőben is hallani, hidegrázósan nagy királyság volt) és a Bosco, amely pedig az alkoholizmus párkapcsolati hatásait mutatja be. Azt hiszem, most ez utóbbi lesz a választottam.

Ha csak egy számra van időd: Bosco