Dönci

A NOFX szerintem az a zenekar, aki a Ramones-ból indult, majd a The Clash felé kanyarodott, végül pedig megtalálta magát a kettő között. Ezalatt azt értem, hogy zeneileg kísérletezősebb, mint a Ramones, de szövegileg inkább hozzájuk állnak közel. Ha nagy szavakkal akarnék dobálózni, azt mondhatnám, hogy ők a tökéletes punkzenekar. Iszonyatosan király hangulatban pörög végig a lemez, hiszen minden dalban van valami, amire felkaphatja az ember a fejét. A mai hangulatomhoz leginkább az instrumentális Flossing a Dead Horse illik, mert csodálatosak a fúvósok benne. De érdemes rászánni erre is a 33 percet.

Ha csak egy számra van időd: Flossing a Dead Horse

Lepa

A NOFX a Punk in Drublic albummal ért a csúcsra, aztán kicsit népszerűtlenebb lett a Heavy Petting Zoo, viszont ez a kettővel későbbi lemez egyfajta második csúcspont lett a karrierjükben: végre teljesen kiforrott a saját stílusuk és hangzásuk (erről is szól a Desperation’s Gone c. szám), érződik, hogy hihetetlenül együtt vannak, és tudják, mit akarnak. A lemez ránézésre csak kétperces punk zúzásokat taralmaz, de azért megtalálják a kedvencüket a reggae (Eat the Meek), a ska (All Outta Angst) és az instrumentális-trombitás rock and roll (Flossing a Dead Horse) kedvelői is. Arról nem is beszélve, hogy tele van a lemez ügyes és profi zenei megoldásokkal (a Kill Rock Stars vagy a 180 Degrees intrója), okos és vicces szövegekkel. Aki reprezentatív dalra vágyik, hallgassa meg az utolsó tracket, de nem érdemes kihagyni a Monosyllabic Girl nagyon vicces szövegű pop-punkját, az első szám zúzását, a Champs Elysées feldolgozását és a korábban kiemelt stílusötvözőket se. Tudjátok, mit? Hallgassátok meg az egészet!

Ha csak egy számra van időd: Falling in Love