Dönci

Ismét a punk leghíresebb, legfontosabb évébe kalauzolnak el minket, viszont ezúttal a new wave zene kerül előtérbe. A szintetizátorok komoly támogatást adnak a daloknak, viszont lelkületükben egyértelmű a punk hatás. Lou Reed is büszke lenne rájuk, míg a Joy Division pedig ünnepelné az elődeit. A „Walking on the beaches, looking at the peaches” sort pedig mindenki ismeri. Sőt, azt is kiderül, hogy ekkor még féltek a cenzúrától. Bár ez a zenéjükön nem hallatszik. Áthatja valami vadság és ösztönös energia, ami mellett akkor se lehetne elmenni, ha szeretnénk. Szóval aki bírja a Joy Divisiont, szereti a new wave-et, az mindenképp hallgassa végig a korongot.

Ha csak egy számra van időd: Goodbye Toulouse

Lepa

A világ egyik legmegtévesztőbb albumborítójával állunk szemben: a zenekar nevén kívül csak annyi szerepel rajta, hogy „IV”, pedig egyrészt nem is ez a címe, másrészt meg nem is negyedik album, hanem első. És ha már első, nem lehet elmenni amellett, hogy mennyire kiforrott és végleges volt már rögtön a debütáláskor a Fojtogatók stílusa: kántálós ének, monotonitásba ágyazott slágeresség, egy csomó szinti, vagány basszus- és gitárriffek és egy csipet humor. A lemez egyik csúcspontja a rögtön magával ragadó basszustémára épülő Peaches, de érdemes ismerni a Sometimes és a Hanging Around című slágereket is. A new wave-vel szimpatizáló olvasó-hallgatóink pedig vagy ismerik, hiszen alaplemez, vagy pótolják e hiányosságukat sürgősen.

Ha csak egy számra van időd: Peaches