Dönci

Tori Amos mindig a szívem csücske marad. Akkor is, amikor nagyon elvont dalokkal jelentkezik (mint a Native Invader), és akkor is, amikor a pop és a folk határán egyensúlyoz, mint ennél a lemeznél. A zongora képezi az alapot szinte az összes dalnál, ugyanakkor megértem azokat, akik szerint túl hosszú: valóban tempójában és hangulatában egységes dalok vannak, viszont jó szívvel nem nagyon tudok belekötni egyikbe sem. A lemez kezdőnégyesénél jobb sorozat kevés van a poprock történelmében. (Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha valaki egy Tori Amos-klipet néz meg, akkor az az A Sorta Fairytale legyen.) A mai választottam a két nagy kedvencem (a Wednesday és a Strange) közül az egyik lesz.

Ha csak egy számra van időd: Strange

Lepa

A mai album egy „jól teleírt CD” (már akinek megvan olyan formátumban), ugyanis majdnem 75 perces. Ennek megfelően jó sok dal is van rajta, 45 másodpercestől 7 percesig terjed a játékidő. Emlékszem, amikor Dönci jóvoltából először hallottam, annyira megfogott a Gold Dust c. ballada, hogy egyből kikiáltottam a kedvenc Tori Amos-számomnak. Ez azóta se változott: valamiért a refrén énektémája a maga ereszkedő ismétlődésével annyira üt nálam, hogy kevés szebb dallamot tudok elképzelni. Libabőrös vagyok minden hallgatásánál. Persze nem mondom, hogy ne barátkozzunk meg az egész albummal (vagy legalább a húzóslágerekkel, mint amilyen a Taxi Drive vagy az A Sorta Fairytale), de aki a záró számot nem ismeri, annak tényleg szegényebb az élete.

Ha csak egy számra van időd: Gold Dust