Dönci

Nick Cave 1994-es stúdióalbuma gyakorlatilag hibátlan. 10 dal, amelynek a kerete zeneileg kimeríti a „variációk egy témára” kifejezést, de mind a kettőt érdemes szövegekkel hallgatni. Bár a Murder Ballads című lemez ezután jött csak, sok dalban előkerül a gyilkolás (vagy az egyéb bűnök) tematikája, amelyeket a balladai homályból kell felfejteni. Aki végighallgatja a korongot, az örökké az agyába vési a Loverman betűzését, a Jangling Jack vagy a Thirsty Dog punkos lendületét, a Red Right Hand baljós harangjait, az I Let Love In kocsmai kántálását, az Ain't Gonna Rain Anymore szomorúságát vagy a Lay Me Low feszült monotonitását. A mai választottam legyen a gyönyörűen tragikus Nobody's Baby Now.

Ha csak egy számra van időd: Nobody's Baby Now

Lepa

Kedvenc ausztrál dalszerzőnk (aki valamiért a borongós Angliában tengeti napjait) egy kicsit talán könnyedebb, befogadhatóbb albuma a mai választottunk. Az első három szám bármelyike ajánlható gyakorlatilag bárkinek, még felületes hallgatóknak vagy nem alternatív beállítottságú embereknek is. A Loverman mondjuk talán kicsit sötétebb és vadabb az első kettő dalnál. A leghallgatottabb pedig a Red Right Hand, de az én szerény véleményem szerintem nem annyira emelkedik ki – ez viszont azért van, mert egységesen nagyon magas a színvonal. Mint a legtöbb Cave-album esetében, itt is az elmélyülős zenehallgatás a preferált, mert úgy tudunk csak igazán belemerülni a hangulatába. Ne áltassuk magunkat az illúzióval, hogy egy-két szám meghallgatásával pótolhatjuk az album megismerésének örömeit.

Ha csak egy számra van időd: Do You Love Me?