Dönci

A belga alterről nem feltétlenül a Mud Flow neve ugrik be mindenkinek (mondhatni senkinek), ami jelen esetben különösképp fájó. Ha valaki olyan nyitányt tud írni, mint a The Sense of Me és a Chemicals kettőse, akkor megérdemli, hogy a neve örökre beíródjon a poprock történetébe. Na majd mi teszünk róla! :) Egyébként ahogy a korábban tárgyalt, Ryunosuke című lemeznél, itt is jellemző, hogy hosszabb, szétfolyósabb, elúszósabb darabok dominálnak. A vonósoktól pedig még inkább szomorúvá és érzelmessé válik az egész. Ugyanakkor van egy-két poposabb dal is (pl. Today; Debbie & Charlie), viszont ha ezekből választanék, az nem lenne reprezentatív. Rengeteg szám szuggesztív és hipnotikus, ám ezek közül talán a leginkább magába szippantó hangulatú a Tribal Dance. A dobok, az elektronika, a szóló mind arra játszanak rá, hogy egyfajta monoton ritmusa épülő kaotikus egyvelegből harmóniát teremtsenek, és ez sikerül is nekik. De a Five Against Six 9 perces gitározása és a visszatérő „What if I refuse to...” kérdései is mindenki agyába vésődnek első hallgatásra. Tehát megéri végigpörgetni a teljes albumot. Főleg annak, aki bírja a gitárzenét.

Ha csak egy számra van időd: Tribal Dance

Lepa

Kicsit nyugisabb vizekre evezünk a vonósokkal is megspékelt, csendesebb féle alternatív zene belga királyainak legnépszerűbb albumával (egy másikat már korábban kiveséztünk). Elmélázós, szomorkás hangulata ellenére végig sodor magával a lemez számról számra, és szerencsére azért nem annyira búsongós, hogy depresszióba rángasson. A nyitódal a legnépszerűbb, de ne álljunk meg ott, mert egyrészt a második track legalább annyira jó, másrészt egészen a tízperces, záró opuszig fel-felbukkan egy rakás további gyöngyszem. Hosszú vonatozásokhoz ezt is nagyon tudom ajánlani, viszont a házibulinkat ne ennek a lemeznek a berakásával kezdjük.

Ha csak egy számra van időd: The Sense of Me + Chemicals