Dönci

Listánkon ritka a '60-as vagy '70-es évekbeli album feltűnése. Ennek két oka van: az egyik, hogy nem a mi gyerekkorunkhoz tartozik, a másik pedig az, hogy ez a két évtized elég jól reprezentálva volt a Rolling Stone listáján. Bezzeg ez a mai lemez. Hát ez hogy maradt ki onnan? Elég a Hello, I Love You nyitányát meghallgatni, és már csak azért is bármilyen 500-as listára rá kéne tenni. És akkor a Love Street sramlijáról vagy a Wintertime Love keringőjéről nem is beszéltem! Azoknál tökéletesebb tánczene kevés van. Egyébként megvannak a zenekarra jellemző kántálós, szövegmondós, utazós darabok is (Not to Touch the Earth; Summers's Almost Gone), csak most az elnyúló 5 perc fölötti dalok hiányoznak. Pedig a The Unknown Soldier szinte igényelné is, hogy megkapja pl. a When the Music's Over monumentalitását. A Spanish Caravan gitáros stílusgyakorlata pedig egyszerűen magával ragadó. Egyértelműen hiánypótló helyezés a Rolling Stone korábbi listájáról, de legalább a slágereket illik ismerni innen.

Ha csak egy számra van időd: Hello, I Love You

Lepa

Nem is értjük (azt hiszem, beszélhetek többes számban a szerkesztőség nevében), hogy hogy maradhatott le a Doors klasszikus albuma az eredeti Rolling Stone-listáról. Mi most gyorsan pótoljuk (igen, gyorsan, mert amúgy csak félórás a lemez). Megvan benne a 60-as évek (sőt, a ’68-as „lázadó csúcsév”) fiatalos dühe, rebellis hangneme, hozzáállása és zenei külsőségei, de egyébként mégis egy teljesen befogadható, emészthető és helyenként slágeres albumról van szó. Rég volt már, hogy albumzáró számot ajánlottam rohanós olvasóink figyelmébe – ezúttal így teszek.

Ha csak egy számra van időd: Five to One