Dönci

Aki meghallgatja az első két számot, valószínűleg nem fog elcsodálkozni a magas helyezésen: ahogy a The Doors a Hello, I Love You miatt, úgy Joey Cape is megérdemli a Me the Witness és a This Life Is Strange miatt a magas helyezést. Pont az ilyen korongokért éri meg egyébként szólólemezt is csinálni. Nagyon más, mint a Lagwagon, és (bár nyilván egy hangszerre íródtak), nagyon szépen felhozták őket zenekaros produkcióvá. És persze, el kellett telnie sok évnek, mire Joey Cape nem csak tábortüzes lemezt adott ki a saját neve alatt, de megérte kivárni. De amúgy megéri továbbhaladni a Spill My Guts, a Cope vagy a Moral Compass irányába is (onnan meg nyugodtan fejezzük be az utolsó számmal). :)

Ha csak egy számra van időd: Moral Compass

Lepa

Igencsak előkelő helyen végzett a kevesek által ismert Cape úr eddigi legfrissebb szólóalbuma, de hát melyik zeneszerető olvasónk ne lenne egyúttal elfogult is valaki iránt? Ezen a lemezen nagyon jól átjön, hogy milyen jó dalszerzőről van szó, mert nincs túlhangszerelve egyik dal se, nem vonják el a figyelmünket trükkös megoldások vagy hangszeres részek – ugyanakkor pont annyi kiegészítő hangszer (leginkább ütősök és zongora) szerepel, hogy ne egy csupasz akusztikus gitáros lemez legyen, hanem egy saját lábán álló, erőteljes mű. Leginkább az akusztikus gitár dominál persze, de például a Broken c. dalban, ami az egyik nagy kedvencem, csak zongora az alap. Nagyon szép még a Cope (majdnem Cape, hehe) és az első két szám is, ugyanakkor titkos forrásokból tudom, hogy a hosszú záródal, a Tracks Joey kedvence (elő is adta élőben a legutóbbi bécsi koncertjén, amikor láttam). Ismerkedőknek a fentieket mindenképp ajánlom, de kezdjék a legelső nótával, hátha kedvük támad az összeshez.

Ha csak egy számra van időd: Me the Witness