Dönci

Cohen harmadik lemeze marad a nagyrészt csendesebb vizeknél és a nagyrészt egygitáros folknál. A dalok 5-6 perces hossza szokatlanul nem rádióbarát, ahogy a bennük megbújó költőiség is valószínűleg túlmutat az egyszeri hallgatáson, ezért nem is csoda, hogy gyakorlatilag rádióslágert nem is produkált a korong (hiszen az egyetlen 4 perc alatti darabban meg abortuszról is szó van), inkább utólag lett kultikus értékű. Emlékszem, a Famous Blue Raincoatból egyszer készítettem valami fordítóversenyre egy magyar változatot. Legyen elég annyi, hogy nem nyertem. :D Viszont mivel feltételezem, hogy azt a dalt azért sokan ismerik, a választottam inkább egy másik gyönyörű darab lesz, az album végéről.

Ha csak egy számra van időd: Joan of Arc

Lepa

Cohen mester harmadik albuma van ma terítéken: ez még az életművének korai szakaszában jelent meg, amikor a dalok többsége akusztikus gitárra énekelve szólalt meg, és nem ment el annyira az énekes-dalszerzői vonalról a (lassú) tánczene irányába. Ugyanakkor a balladái már ekkor is pontosan olyanok voltak, mint később: lenyűgözően költőiek és szívhez szólóak. A Famous Blue Raincoat c. számot szokás ismerni erről a lemezről, de a záró Joan of Arc is elég híres. Nekem rögtön a kezdő Avalanche is nagy kedvencem a maga megszokott, übermély dörmögésével és sejtelmes hangulatával, illetve a megszokottnál egyszerre vadabb és könnyedebb Diamonds in the Mine c. countrynóta is elég tökös. Újabb ékes bizonyítéka ez az album annak, hogy Cohen munkássága sokkal-sokkal több, mint a Hallelujah.

Ha csak egy számra van időd: Avalanche