Dönci

Primus. Aki eddig nem tartott velünk a blogon, és elkerülte a figyelmét ez a zenekar, az valószínűleg nagyon meglepődik majd, ha felteszi ezt a korongot. Az intróból már sejthető, hogy ha nincs valaki ráhangolódva a nem e világi zenékre, valami nagyon fárasztót hall majd. De ha nyitottan áll a dolgokhoz, akkor elképesztő értékeket fedezhet fel magának. És nem csak basszusfutamokra gondolok, bár Les Claypool főleg arról híres. De a Jerry Was a Race car Driver gitárszólója mellett sem mehetünk el szó nélkül. Amúgy ha őszinték akarunk lenni, az egész zenekar nagyon egyben van: jók a váltások, valószerűtlen a kántálás, mégis magával ragadó és sodró lendületű (l.: Is It Luck?) az egész album. A Fish On hétperces őrülete a lemez végén pedig talán a pont az i-re, ezért a választottam ma az lesz.

Ha csak egy számra van időd: Fish On (Fisherman Chronicles, Chapter II)

Lepa

Vannak zenekarok, amelyeket lehetetlen leutánozni, ráadásul pár másodpercből is fel lehet ismerni. Kevesen vannak, de a Primus ilyen, köszönhetően a basszusvirtuóz Les Claypool egyszerre játékos és elborult basszgitártémáinak, hülye, kántálós énekstílusának és az egészet kiegészítő fura gitárriffeknek és változatos dobalapoknak. Egyszerűen tökéletes választás ez a zenekar azoknak, akik olyan zenét szeretnek hallgatni, ami újító, változatos, bohó, szórakoztató, művészi, virtuóz és mégis kemény. A Sailing the Seas of Cheese pedig mind a mai napig a banda csúcslemeze, aki tehát esetleg nem ismerné őket, az mindenképp ezzel kezdje. Kedvenc számom a Tommy the Cat, amelyben Tom Waits is közreműködik (megjegyzem, a nóta a zenekar első albumán is szerepel, ami koncertfelvétel, és ott talán még jobb a basszusszóló).

Ha csak egy számra van időd: Tommy the Cat